promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Leonardo az egyik híres festményébe kódolva vallotta be homoszexualitását?
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Fajtalankodás, szodómia vádjával egyszer még perbe is fogták, de elkerülte a felelősségre vonást.

Leonardo da Vinci a 15-16. század fordulójának egyik legzseniálisabb, legnagyobb hatású művésze volt. Ma elsősorban festőként emlékszünk rá, akinek misztikus és enigmatikus képei rengeteg fejtörést okoznak a művészettörténészek számára.

A fél évezrede élt polihisztor leghíresebb munkája a Mona Lisa, amelyet egészen a haláláig magánál tartott, majd olyan történelmi nagyságok házát díszítette, mint Bonaparte Napóleon, aki a hálószobájában tartotta a műremeket.

A Szent Anna harmadmagával című kései Leonardo-festmény talán nem ennyire ismert, de sok szakember szerint kulcsfontossá az életmű megértése kapcsán. Pedig első látásra tipikus vallásos képnek tűnik, amelyen Szűz Mária, valamint az édesanyja, Szent Anna látható, illetve a gyermek Jézus.

De nem Leonardóról lenne szó, ha nem rejtett volna el ebben is egy különleges információt. Ha a festményt jobban megnézzük, akkor Mária kék ruházatából egy keselyű alakja rajzolódik elénk, amely szárnyával éppen a kisded száját böködi.

Fotó: Profimedia

Miért érdekes ez a madár? A lélekbúvár Sigmund Freud szerint tipikus elfojtással állunk szemben: a művész a két nőben a mostoháját, illetve a valódi anyját ábrázolhatta, akiknek hiánya még idős korában is fájdalmasan érintette.

Freud a keselyű kapcsán Leonardo egy érdekes visszaemlékezésére mutatott rá. A középkori mester a madarak röptéről szóló értekezésében idézte vissza egy gyerekkori álmát. Eszerint a bölcsőben fekve egy nagy keselyű szállt le mellé, majd a farkával a száját kinyitotta, illetve sűrűn böködni kezdte.

Ebben a furcsa jelenetben sokan Leonardo titokban tartott homoszexualitásának bevallását vélik felfedezni. Tény, hogy a művészt 1476-ban szodómiával vádolták meg (valószínűleg férfiakkal fajtalankodhatott), de ezt a vádat ejtették. Különös az is, hogy nőügyeiről nem tudunk, néhány fiatalember azonban (például Salaí, illetve Francesco Melzi) szinte állandóan a társaságában voltak – hivatalosan tanítványokként.

Freud szerint a keselyű viszont a két anyához fűződő emlék lehet. A száj böködése a csecsemő szoptatására utalhat, és ezáltal a fattyú (vagyis balkézről született) Leonardónak az anya utáni állandó vágyát fejezheti ki.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás