promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Billie Eilish úgy néz ki, mintha az őrültek házából szabadult volna – fotó
Borítókép:  Billie Eilish / Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Billie Eilish kicsit túltolta a „divatot”, ugyanis a menőnek szánt ruhája leginkább egy gumiszobára emlékeztet.

Billie Eilish nemrég szinte sokkolta a rajongóit azzal, hogy lecserélte már-már ikonikus fekete-zöld haját, stílust váltott, majd elegáns, szőke frizurával jelezte a világnak, hogy ő már nem a régi. Ezt az is bizonyítja, hogy annak idején direkt bő ruhákkal takargatta testét, pár hónapja pedig bevállalt egy igazán szexi fotózást, ahol készült róla pár meglepően csábító kép – a végeredményét ebben a cikkünkben lehet megtekinteni:

Billie Eilish most egy kifejezetten extrém szettben pózolt, ami nagyjából ötven mérettel nagyobb nála, ráadásul ennek köszönhetően pontosan úgy fest, mintha magára aggatott volna egy gumiszobát – szóval ezek alapján az őrültek háza inspirálta az idei őszi divatot.

Az énekesnő rajongói persze imádják, hogy kedvencük ennyire bátor, hiszen valóban különleges, egyedi ruhadarabokat vett fel – amiknek a hétköznapi funkcionalitása enyhén szólva is megkérdőjelezhető, de nem is erről szól manapság a divat, hanem a figyelemfelkeltésről.

Itt lehet megtekinteni Billie Eilish érdekes összeállítását, ami akár egy halloween jelmeznek is simán jó lenne:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás