promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nagy Ervin elárulta, miért vállalta el az Álarcos énekest
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nagy Ervin komoly előnnyel indul az Álarcos énekes többi nyomozójához képest.

Nagy Ervin eddig az Álarcos énekes összes évadában feltűnt valamilyen szerepben. Az első szezonban egészen a fináléig menetelt Robot jelmezben, míg a második évadban egy rövid ideig vendégnyomozóként segítette az állandó gárdát. Már akkor bebizonyosodott, hogy a színész nemcsak előadóként, de nyomozóként is remekül megállja a helyét a műsorban, hiszen érdekes és használható tippekkel látta el Sebestyén Balázsékat.

Nagy Ervin az új nyomozócsapat oszlopos tagjaként tér vissza az Álarcos énekes harmadik évadában, és biztos sokat fog segíteni az, hogy a többiekkel ellentétben ő tényleg tudja, hogyan gondolkodik egy versenyző. Ugyan Fluor Tomi is szerepelt az Álarcos énekes második évadában, de az első adásban ki is esett, így neki jóval kevesebb tapasztalata van, mint Ervinnek.

„Én azért is vállaltam el az első évadot, mert valamifajta produkciót, színészi tehetséget kell felmutatni akár hangilag, akár a színpadi mozgásban, akkor is, hogyha ezt teszi az ember egy szinte felismerhetetlen maszk mögött. Mondjuk nekem szerencsém volt a Robottal, hiszen abban sokkal könnyebb táncolni, mint mondjuk Kaktuszként. De mindig úgy éreztem, hogy valamit tudok a szakmából felmutatni”

- fogalmaz a színész az RTL Klub videójában.

Hozzátette, hogy a műsor sikere talán abban is rejlik, hogy remekül vannak összeválogatva a nyomozók, hiszen mindenki másban jobb, és így jól kiegészítik egymást.

„Én talán jobban ismerem a művészvilágnak olyan szegmenseit, amit mondjuk a nagyközönség nem. (...) Én sem fogom eljátszani a nagyon-nagyon mélyen szakértő, kritikus bácsit, mert nekem sem áll jól, azért én sem veszem ennyire komolyan az életet, meg a tévézést”

Nagy Ervin szerint nagyon jó a nyomozócsapat dinamikája, és mindannyian vevők a bolondozásra, ezért sok nevetésre számíthatunk majd az adások során.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás