promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
II.Erzsébet és egy híres magyar férfi különleges találkozása - tudjátok, mi lett az eredménye?
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

II. Erzsébet 1/16-od részben magyar, hiszen az ükanyja a magyar származású grófné, Rhédey Klaudia. De akad még ezen kívül is rengeteg magyar kapcsolódás az életében.

A fia, Károly herceg ugyan már csak 1/32-ed részben magyar, viszont ő sokszor megfordul a régi magyar végeken, Rhédey grófné egykori otthona körül is, hiszen két birtoka is van Erdélyben,

az egyik Szászfehéregyházán, a másik pedig Zalánpatakon.

Azt viszont még kevesebben tudják, hogy II. Erzsébetről hétéves korában készült az első festmény, ekkor 1933-at írtunk, és a világ még egészen máshogy nézett ki, mint manapság. Az alkotást pedig egy magyar jegyzi, méghozzá a híres festő, László Fülöp Elek, aki többek között a brit Királyi Művészeti Társaság elnöke is volt. Ő volt az nemzetközi nemesi és pénzarisztokrácia utolsó udvari festője, aki elsősorban nagyméltóságú emberekről festett képeket, de emellett sok képe maradt meg, amelyek a magyar vidéket ábrázolják.

Vagyonos ember volt, 1907-ben Londonban telepedett le a családjával. Számtalan kitüntetés büszke tulajdonosa Angliában és Franciaországban is, Ferenc Józseftől pedig nemesi rangot is kapott. Többek között Görgei Artúrról, Horthy Miklósról és XIII. Leó pápáról is festett portrét.

Íme a portré 1933-ból:

Kép: Profimedia

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás