promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Járai Máté zokogásban tört ki a kamerák előtt: túlvállalta magát? – videó
Borítókép:  Járai Máté / RTL Klub (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Járai Máté is szerepel a Survivor következő évadában, de úgy tűnik, hogy nagyobb fába vágta a fejszéjét, mint gondolta.

Augusztus 30-tól, minden hétköznap este 21:20-tól lesz látható az RTL Klubon a Survivor című kaland-reality, amiben összecsapnak egymással a celebek, és a civilek. A hírességek csapatát erősíti többek között Gáspár Evelin, Kabát Peti, és a Reggeli műsorvezetője, Járai Máté is, aki annyira megzuhant a forgatáson, hogy elsírta magát a kőkemény megpróbáltatások miatt.

„Hős akarok lenni, meg minden, de nem tudom, hogy ezt be fogom tudni-e ezzel bizonyítani”

– mondta zokogva Járai Máté.

Azt előre lehetett tudni, hogy a Survivor minden versenyző számára igazi próbatétel lesz, hiszen a feladatok teljesítéséhez feltétlenül szükséges a kitartás, bátorság, és az erős gyomor. Járai Máté elmondta, hogy olyan dolgokat kell csinálnia ebben a műsorban, amik számára nem komfortosak, így érthető, hogy miért omlott össze a kamerák előtt – hamarosan pedig kiderül, hogy sikerült-e legyőznie a félelmeit.

Itt lehet megnézni a Fókusz riportját a fent idézett jelenettel:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás