promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
VV Dani gyászol
Borítókép:  Blikk
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

VV Dani édesapja koronavírusban halt meg.

A Való Világ 10. szériájának egyik szereplője, VV Dani nemrég veszítette el az édesapját, aki a koronavírus szövődményeibe halt bele.

„Nagyon nehéz erről beszélni. Apu elkapta a koronavírust, és olyan rosszul lett, hogy kórházba szállították. Kiderült, hogy tüdőembóliát kapott, majd vérmérgezést, valamint leálltak a veséi is. Oxigént kapott, de miután bevitték, már egyszer sem tért magához. [...] Amikor szóltak nekünk, hogy menjünk be hozzá, már tudtuk, ez lesz az utolsó alkalom, hogy látjuk őt. Beszéltem hozzá, és bár nem volt magánál, tudtam, hogy hall engem. Elbúcsúztunk tőle, és nem sokkal később a szervezete feladta a harcot”

– nyilatkozta Dani a Blikk-nek.

VV Dani nagyon közel állt az édesapjához, aki 43 évesen hunyt el. Dani jól tudja, hogy most milyen erősnek kell lennie, és támogatnia, segítenie kell a családját.

„Férfiként kell viselkednem. Intéznem kell a temetést, és vigyáznom kell a húgomra, illetve apu párjára is. Nagyon nehéz ezt feldolgozni, ráadásul nem sokkal korábban derült ki, hogy a kisbaba, akit apu és a kedvese vártak, betegen, Down-kórral jött volna világra, így nem tartották meg. Épp hogy ezt a traumát sikerült feldolgoznia a családnak, jött az újabb szörnyűség”

Dani az Instagram-oldalán is megemlékezett édesapjáról, és a poszton keresztül ígéretet tett neki, hogy minden álmát teljesíteni fogja.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás