promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Paris Hiltont bántotta, amiért lotyónak tartották a szexvideója miatt
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A díva azon dolgozik, hogy ne ezzel a tettével maradjon meg az emberek emlékezetében.

A 2000-es évek elejének top party girlje, Paris Hilton februárban töltötte be a 40-et. Jól tartja magát, és úgy tűnik, hogy az elmúlt években (amikor kevesebbet láthattuk a médiában szerepelni) talán a feje lágya is benőtt.

Kevesen tudják, hogy nagyapja rég kizárta őt az örökségből, így Paris egyetlen vasat sem lát majd a Hilton szállodalánc hasznából. De nem is különösebben szorul rá, mert modellként, énesként, színészként és üzletasszonyként megvan a maga tekintélyes vagyona.

Legutóbb David Lettermannal beszélgetett nagyobb nyilvánosság előtt, és ekkor kitértek kínosabb témákra is. Például arra a szexvideóra, amely 2003-ban került nyilvánosságra. Az akkori pasija, Rick Salomon próbált a filmből pénzt csinálni, és bizony nem is járt rosszul.

Az Egy éjszaka Parisben frappáns címet viselő filmecske nagy botrányt kavart, de Salomon végül kiengesztelte Parist azzal, hogy 400 ezer dollárt, valamint jutalékot adott neki az eladott kazetták után. Hilton tagadta, hogy neki ebből egyetlen cent haszna származott volna.

„Ez ez egész hátra lévő életemben kísérteni fog. Folyamatosan ott motoszkál az agyamban”

– ismerte el a nő, hogy nem bírt könnyedén átlendülni a dolgon.

Fotó: instagram.com/parishilton

„Minden egyes nap sírtam, a házamat sem akartam elhagyni. Úgy éreztem, vége az életemnek. Szeretsz valakit, bízol benne, aztán tessék, az egész világ ezt nézi, és nevet rajtad”

– ecsetelte az akkori érzéseit Paris.

„Az emberek lotyónak tartanak emiatt az egy eset miatt. Ez azért nehéz, mert most már ezzel kell élnem, és a gyermekeimnek is meg kell majd magyaráznom. Örökké megváltoztatta az életemet, sohasem leszek képes ezt kitörölni az emberek emlékezetéből”

– kesergett a díva.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás