promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Viszonyuk volt? – Szabó Győző és Oroszlán Szonja tiszta vizet öntöttek a pohárba
Borítókép:  Szabó Győző és Oroszlán Szonja / youtube.com/LifeTV (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Régóta pletykálják az emberek, hogy a Valami Amerikából ismert Szabó Győző és Oroszlán Szonja viszonyt folytatott – most kiderült az igazság.

2002-ben mutatták be a nagysikerű Valami Amerika című filmet, amiben Oroszlán Szonja az egész országot meghódította, miközben megajándékozott minket a „Tépj szét” című slágerrel. Szabó Győző is szerepelt az alkotásban, és pályafutásuk során többször is összehozta őket a sors, ezért rögtön szárnyra keltek a pletykák, hogy viszonyuk van – most viszont a Life TV Bréking című műsorában tiszta vizet öntöttek a pohárba.

„Soha nem voltam együtt az Oroszlán Szonjával. [...] Barátok vagyunk”

– árulta el Szabó Győző.

A két színész elmondta, hogy volt egy olyan időszak, amikor szinte több időt töltöttek együtt, mint a párjaikkal, és előfordultak olyan közös jelenetek is, ahol egy ágyban kellett aludniuk, fetrengeniük, sőt, még „taperálták” is egymást, de sosem volt köztük semmi a barátságon kívül.

Remélhetőleg ez az interjú végérvényesen tisztázza a nagyjából 19 éve tartó szóbeszédeket:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás