promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Dua Lipa olyan dögös volt a Grammy-díjátadón, hogy csak úgy izzott a levegő – fotók+videó
Borítókép:  Dua Lipa / Kevin Mazur / The Recording Academy / AFP
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Dua Lipa az idei Grammy-gálán bezsebelhette a legjobb pop album díját, közben pedig egész este olyan szexi volt, hogy az valami hihetetlen.

Dua Lipa az utóbbi pár évben szinte teljesen meghódította a világot, hiszen nem elég, hogy tehetséges és folyamatosan fülbemászó slágereket ad nekünk, de még elképesztően gyönyörű is, szóval minden megvan benne, hogy ikonikus popsztár legyen belőle a jövőben. Nemrég rendezték meg a 63. Grammy-gálát, ahol összesen 6 díjra jelölték az énekesnőt, aki még fellépést is vállalt, így elég jó estéje volt.

Dua Lipa vihette haza a legjobb pop album díját a Future Nostalgia névre keresztelt lemezének köszönhetően, és előadta a „Levitating”, illetve a „Don't Start Now” című dalait is, viszont a hódolói számára mindez mellékes, hiszen a világsztár olyan ruhába volt végig, hogy egyből megindult a közönség nyáltermelése.

Már a produkció közben is szép lassan falatnyi ruhára vetkőzött Dua Lipa, amitől percek alatt forró lett a hangulat, de a Grammy-díjat is egy olyan Versace-költeményben vette át, hogy még a kamerások is elkalandoztak néha, és a melleire fókuszáltak – de persze közben úgy csináltak, mintha csupán az arany gramofont vennék.

Itt lehet megnézni Dua Lipa dögös fellépését:

Itt pedig a szexi képeit:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás