promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szomorú bejelentést tett Palik László, miközben anyaszült meztelenre vetkőzött Zimány Linda
Borítókép:  TV2
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Elképesztő dolgok történtek ezen a héten is. Íme a hét legjobban pörgő hírei, csupán hat cikket kell elolvasnod, és már képbe is hoztad magad.

A március második hete is bővelkedett nagy bejelentésekben, villantásokban és megannyi érdekességben, amit a nagyvilág hozott el számunkra.

Íme a hat legtöbb olvasót bevonzó cikkünk:

Palik László sokkolta a TV2-n nagy sikerrel futó műsorban, az Exatlonban a versenyzőket és a tévénézőket is, amikor közölte Franciskával, hogy itt a vége. Hogy jutottunk idáig?

A cikkből kiderül.

Egy ír fotós elképesztő dolgot kapott lencsevégre, egy gigantikus óriásmadarat, amelyet több ezer madár formázott meg. A természet sosem mutatott még ennél csodálatosabb dolgot. A cikkben bemutatjuk azt a fényképet és videót, amelyet külföldön már több tízmillióan néztek meg.

Kiderült az is, hogy melyik az a magyar utcanév, amelyet szinte minden településen megtalálhattok. Ez egy nagy magyar kuriózum, mert személynevek a befutók, nem úgy, mint külföldön, ahol az Iskola utca az a közterületnév, amely a legtöbbször feltűnik a térlépen. 

Zimány Linda meztelenül ment ki szexizni a hidegben, nem is kell ide több szöveget írnunk, hiszen a kép a lényeg:

Olyan történt, ami még sohasem, történelmi fordulópont volt az RTL Klubon. Megdöbbentő videót tett közzé a csatorna, ami azóta rohamosan terjed az interneten,

mutatjuk, melyik ez a videó:

Olyan kvízt hoztunk nektek, amelyben sosem hallott információkat hallhattok kedvenc üzleteitekről, máshogy fogtok rájuk nézni majd a kvíz kitöltése után.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás