promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Demi Lovato visszatér – sorozatban kapott főszerepet
Borítókép:  TIMOTHY HIATT / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Demi Lovatot a legtöbben talán a Disney, szinte kultfilmévé vált, Rocktábor című tini-musicaljéből ismerik, na meg persze a magazinok hasábjairól, amelyek főként drog-függőségéről számolnak be. 

A színésznő úgy tűnik hű volt igéretéhez, és valóban összeszedte magát. Ezt bizonyítja többek közt az is, hogy hamarosan debütál az új lemeze, önálló dokusorozatot indít, és a legfrissebb információk szerint a televízió képernyőire is visszatér. A sztár ugyanis sorozatban kapott főszerepet. 

A Hungry névre keresztelt alkotás az Egyesült Államokban az NBC csatornán lesz majd látható, és a produceri munkálatokból is kiveszi a részét az énekes- és színésznő. Az írója nem más lesz, mint Suzanne Martin, akinek többek között a Will és Grace újabb részeit is köszönhetjük.

– írja a Music Daily. 

A sztori egyébként talán közel is áll valamilyen szinten Lovatohoz. Az eddig kiszivárgott hírek szerint egy baráti társaságról fog szólni a sorozat, akik egy étkezési zavarókkal küzdőket segítő csoportban ismerkednek meg. A széria így valószínűleg különböző lelki problémákat, és megoldásokat tár majd fel azok számára, akik a való életben is hasonló problémákkal küzdenek. 

Mint azt sokan tudják, Demi Lovato mindig is küzdött súlyfeleslegével, de szerencsére mára elérte azt, hogy nem szégyelli a testét, mitöbb, előszeretettel pózol Instagram-oldalán. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás