promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Óriásit villantott az Exatlon Hungary kiesője – fotó
Borítókép:  TV2
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Bencsik Lili olyan bikinis képet posztolt az Exatlon Hungaryből amit a TV-ben nem láthattunk.

Bencsik Lilinek kellett távoznia elsőként az Exatlon Hungary 3. évadából. Az egykori Kihívóval kedd reggel a Mokkában beszélgettek, ahol elmondta, hogy mennyire elképesztő volt számára az, hogy kijuthatott Dominikára, és részt vehetett ebben a játékban, de úgy érzi, mentálisan nem volt rá felkészülve.

„Nem gondoltam volna, hogy mentálisan ennyire felkészületlen leszek, és ennyire nem fogom bírni ezt a nyomást”

– fogalmazott Lili, aki elárulta azt is, hogy Balogh Richárddal került közelebbi viszonyba a társai közül.

A 18 éves lány emellett arról is beszélt, hogy mennyire más átélni az Exatlont, mint a TV-ben nézni.

Lili nemrég az Instagram-oldalára posztolt egy képet, ami még Dominikán készült, és ami megmutatja az Exatlon Hungary azon oldalát, amit a TV-ben csak nagyon ritkán láthatunk: amikor a versenyzők csak élvezik a luxuskörülményeket, és a medencében pihenik ki a kemény versenynapok fáradalmait.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás