promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hiába törölte a posztot, egyre nagyobb gyűlölködést okoz Alföldi Róbert pékség-ügye
Borítókép:  Szeged.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Mint ahogy arról már korábban mi is beszámoltunk, néhány napja Alföldi Róbert egy pékségben vitatkozott össze az eladóval illetve más vevőkkel, mivel a pénztárban álló hölgy nem tudott nagy pénzből visszaadni. Az ügy odáig fajult, hogy a színész-rendező Facebook-posztban írta le saját szemszögéből a történteket, ami valóságos komment háborút okozott. 

A történtek után a pékség tulajdonosa telefonon kért bocsánatot, amit Alföldi el is fogadott, az eredeti posztot pedig letörölte. Itt akár vége is lehetne a történetnek, azonban a komment-szekciót nem hagyja nyugodni a dolog, egymást követik a gyűlölködő hozzászolások, hol az egyik, hol pedig a másik fél igazát védve. 

A Jászai Mari-díjas színész nem bírta tovább, és egy újabb hosszabb lélegzetvételű gondolatmenetet tett közzé a közösségi-oldalán. Szerinte sokan ezt az esetet csak úszításra használják, pedig nem ez volt a cél.

”Mindenfelé konfliktusunk lehet egymással. Olyan is, amiről fontos, hogy beszéljünk, mert a teljesen céltalan és érthetetlen gyűlöletről szól, és bármelyikünk találkozhat vele bárhol, bármilyen körülmények között. És muszáj, hogy ez ellen tegyünk, közösen. Ezért írtam le a történetemet. Mert mindenféle konfliktusunk lehet egymással. Amit lehet emberi módon rendezni. Ez a pékség tulajdonosával békés módon meg is történt. De nagyon sokan továbbra is arra használják ezt a történetet, hogy éppen ezt a gyűlöletet szítsák és erősítsék. Ami nagyon kétségbeejtő és szomorú. Ezért töröltük a bejegyzést. És advent negyedik vasárnapján reménykedjünk benne, hogy képesek vagyunk változni”

– írja a posztban Alföldi. 

Több kommentelő szerint a Nemzeti Színház egykori igazgatója nem mérte fel, hogy mekkora kárt okozott ezzel a vállalkozásnak, és a színész a hírnevét kihasználva döntötte romba a vállalkozó(k) több éves munkáját. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás