promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Soha nem mondták még el neked, de valójában erről szól a kedvelt mese, a Pokémon
Borítókép:  abc.net.au
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Azon japán emberek számára, akik a sintó hit szerint élik életüket, a Pokémon univerzum sokkal több, mint egyszerű rajzfilm vagy fantázia. 

A sintó Japán legrégebbi és legelterjedtebb vallása, így nem is meglepő, hogy mindenhol jelen van a szelleme,

még a mesékben is.

Mio Bryce, a japán Macquarie Egyetem vezetője szerinta zsebszörnyek világa tele van sintó elemekkel. 

A vallás animista és panteista is egyszerre

Ez azt jelenti, hogy a szellemek vagy az istenek, más néven a kamik megtalálhatók a természeti jelenségekben, például a vízesésekben, az állatokban, a fákban vagy akár a mindennapi tárgyakban, így az asztalokban és a székekben is, sőt, néha még az emberekben is.  

„A kamik szférája olyan, mint egy mennyei föld az emberi szféra felett, de a határ kissé tisztázatlan. A kami simán lejöhet és az emberek között élhet” 

– mondja Mio Bryce. 

A kami nagyon sokféle lehet, nem a nyugati istenszemlélet tisztelete övezi, így nem is feltétlenül tartják tiszteletben a japán emberek, hiszen akár ellenséges, de ostoba vagy huncut formát is ölthet. A barátságtalanabb szellemet általában yōkai-nak nevezik. A yōkai szellemek koboldok, fantomok és néha szörnyek vagy démonok képében is megjelenhetnek.

A távolságtartás nem véletlen, hiszen ezek a lények miközben csábítanak minket, az életünkre is törhetnek.

A pokémon mese a szörnyekkel való játékról szól

Például Pikachu az aranyos egér, illetve nyúlszerű teremtmény egyfajta egérszellem. Vulpix, a rókapokémon egy rókaszellem. A rókaszellemek is többarcúak, egyszer szerencséthozók, máskor viszont rosszindulatúak és ravaszak. Vulpix a mesében ehhez illően viselkedik.

A Pokémon hűen szemlélteti azt is, hogy a természetes lények és jelenségek nem mindig irányíthatók az emberiség keze által.  

Dr. Bryce szerint az ember és a természet közötti együttélés témaköre a Pokémon központi témája. A sintó fő gondolata abból is táplálkozik, hogy a világ minden egyes apró részecskéje kapcsolódik egymáshoz.

Rovargyűjtű akciók

De a Pokémon lénygyűjtő jellege táplálkozik abból a japán hagyományból is, miszerint a gyerekek nyári szünetben rovarokat fognak és cserélnek egymás között. Ez az elfoglaltság elmeríti a gyerekeket a természetes világ univerzumában, amely a sintó hitvilág központi eleme. Eme gondolatiság jegyében a kibővített valósággal operáló Pokémon Go játék arra ösztönzi a játékosokat, hogy otthonukon kívül találjanak zsebszörnyeket, így hozva létre kapcsolatot a környezettel a természet lágy ölén.

A Pokémon Go multidimenziósságában (valóság és természetfölötti ötvözése) így metaforikusan elevenedik meg a sintó gondolatisága.

(Forrás: Abc.au.net)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás