promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Való Világ 10: egyből lecsaptak a csajok az Éjjel-Nappal Budapest sztárjára
Borítókép:  RTL Klub offical
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Filipánics, azaz VV Bálint is beköltözött a Való Világ villájába.

Bálint sokaknak ismerős lehet, mivel egy évig szerepelt az Éjjel-Nappal Budapest nevezetű szappanoperában, ahol Joe fiát alakította. Most teljesen az igazi arcát láthatják majd a nézők, mert itt az igazi Bálintot fogják venni a kamerák. A szívtipró, amint megérkezett, a csajok rögtön elkezdték körülvenni.

Ugyebár nem rég érkezett meg a 18 éves Virág is, akiről Dani hirtelen nem is tudta megállapítani, hogy ihat-e alkoholt. A lány amúgy amilyen bulizós stílusú, elég nehezen tudott feloldódni. Lehet később előjön a vadmacska énje.

Közben megérkezett az első érdekes játék is, ahol lány-fiú párok alakultak ki. Nem csak mindent együtt kellett csinálniuk, hanem mindent a másik helyett. Merci és Moh rögtön ki is estek a kihívásból – utóbbiban fel is ment a pumpa. Digónak közben az is elég volt, hogy megvakarta a saját orrát.

Begördült az első kínzás is, mert a mezítlábas legókon futást tekinthetjük annak.

A játék folytatódik, biztosan egyre keményebb lesz, és hamarosan jönnek az igazi ellentétek is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás