promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Pécsi Ildikó nagyon legyengült, pihennie kell
Borítókép:  Szigetváry Zsolt / MTI
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ugyan hatalmas lendülettel vetette bele magát a Fekete Péter című zenés darab próbáiba Pécsi Ildikó, de most úgy alakult, hogy a színésznőnek pihennie kell. „Hiába kapott rendszeresen a szervezetét erősítő infúziós kúrát, nagyon legyengült" – árulta el L. Péterfi Csaba rendező. 

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, Pécsi Ildikó, mióta elvesztette férjét, – ahogy fogalmazott – belülről emészti a bánat. Sokat segített számára, hogy barátja, L. Péterfi Csaba felkérte a Fekete Péter című zenés darab játékmesterének. Pécsi Ildikó nagy lendülettel vágott bele a munkába, örömmel ment dolgozni, mosolyogva segítette társait. Most azonban egy időre fel kell hagynia a próbákkal.

„Ildikó jelenleg nem tud dolgozni. Hiába kapott rendszeresen a szervezetét erősítő infúziós kúrát, nagyon legyengült. Bár nagyon szeretne részt venni a próbákon, erre sajnos most semmi esélye, ágynyugalomra van szüksége. Persze rendszeresen látogatom, és bízom benne, hogy hamarosan javul az állapota. Természetesen a fia is nagyon vigyáz rá, együtt reménykedünk abban, hogy sikerül megerősödnie” – mesélte L. Péterfi Csaba a Ripostnak.

Nem ez az első alkalom, hogy kicsit le kell állnia a munkával Pécsi Idikónak. Szeptember végén otthonában lett rosszul, kórházba is kellett szállítani egy időre.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás