promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Drámai vallomást tett Vadon Jani
Borítókép:  hirvilag.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Míg Rákóczi Ferin tünetmentesen átment a koronavírus, Vadon Jani egész testében érezte a hatását, és senkinek sem kívánja azt, amit az elmúlt napokban átélt.

Néhány napja számoltunk be róla, hogy Sebestyén Balázs önkéntes karanténba vonul, miután kiderült, hogy a Rádió 1 reggeli műsorának két műsorvezetője, Rákóczi Feri és Vadon Jani is megfertőződött a koronavírussal.

Féléves szünet után a Balázsék házigazdái hétfőn újra az otthonukból jelentkeztek be, és természetesen beszámoltak arról is, hogy érzik magukat. Míg elmondása szerint Rákóczi Feri semmilyen tünetet nem produkált, addig Vadon Jani egész szervezetét megviselte a betegség.

„A hétvégén volt két olyan éjszakám, amit nem kívánok senkinek. Pénteken olyan lázgörcsre ébredtem, hogy moccanni sem tudtam”

– számolt be Vadon Jani, aki azóta sem tudja, hogy hol kaphatta el a koronavírust.

„Félóránként néhány másodpercre megmerevedett a testem. Mintha hirtelen minden izmom megfeszült volna. Ez reggelig tartott, közben felment a lázam, és rettenetesen fáradt voltam. Sem a szaglásom, sem az ízlelésem nem ment el, de kimerültnek éreztem magam. Bármennyit is aludtam, fáradtan ébredtem”

– fűzte hozzá a műsorvezető.

Arról egyelőre nincs információ, hogy az önkéntes karantén miatt Sebestyén Balázsnak hány Álarcos énekes adásfelvételt kell majd kihagynia.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás