promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Véletlenül emberi hamvakat találtak egy önkormányzat páncélszekrényben
Borítókép:  tok.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az nem derült ki, hogy Kálmán László hogyan került oda, vagy ki is ő.

Erősen szürreális jelenetek játszódhattak le Tökön (mivel tényleg Tök községben járunk), ahol a helyi önkormányzat tette ki a Facebook-oldalára, hogy búcsút vesznek Kálmán Lászlótól, akinek teljesen véletlenül megtalálták a hamvait egy páncélszekrényben. A férfinek szerdán volt a búcsúztatója.

„2020.06.03-án 10 órai kezdettel veszünk búcsút a Református temetőben Kálmán Lászlótól, akinek hamvait az Önkormányzatunk páncélszekrényében találtuk meg. Külön köszönet jár a Töki Református Egyházközségnek és Wollner István Tiszteletes Úrnak, aki elvállalta a búcsúbeszédet. Kérem, aki ráér és ismerte az elhunytat kísérje el utolsó útjára! Áldás békesség!”

– írta az önkormányzat.

Az sajnos nem derült ki, hogy a férfi hamvait miért őrizgették egy páncélszekrényben, vagy mikor kerülhetett oda. A Facebookos közönség persze rögtön elővett két szatirikus írót a kommentekben, akik valószínűleg nem tudtak volna jobb esetet kreálni.

„Örkény István likes this”

„Ilyet még Rejtő Jenő se pipált. Tessen mondani, maguknál csak így hevernek az emberi hamvak?”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás