promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ha kellett két nagy mell, akkor mindig Dundikát, Majka barátnőjét hívták
Borítókép:  Velvet
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Majka barátnője őszintén beszélt a kezdeti időszakról, és még többet is el fog árulni.

Zakatol a Mondd el Tatár Csillának! második szezonja, ahol a következő interjúalany Majka élettársa, vagyis Majoros Hajni lesz. Régen ugyebár ő Dundika művésznéven futott, és az előzetesben beszélt azokról az időkről, amikor még csak a mellei voltak előtérben.

„Akkor minket nagyon foglalkoztak, és nagyon durván a köztudatba voltunk. Ez azt jelentette, hogy bármi, ami kicsit is erotikával kapcsolatos dolog volt, vagy bárhová kellett két nagy mell, akkor oda hívjuk a Dundikát, és akkor én mentem”

– mesélte Majka gyermekei anyja, akinek a melles kijelentésén még Tatár Csilla is felnevetett.

Hajni elmondta azt is, hogy negatív élményei nincsenek ezzel kapcsolatban, de az egész kezdett már teherré válni, és úgy érezte, nem ő a fontos, hanem inkább a teste:

„Ami az elején nagyon tetszett, az 2-3 év múlva már nem.”

A teljes interjút vasárnap este 22.20-kor nézhetitek meg az ATV-n, az előzetes megtekintéséhez pedig ide kell kattintanotok.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás