promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kovács Gigi: „Jolly velem is úgy bánt el, mint Suzyval"
Borítókép:  AcNews
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Jolly volt párja, Gigi kitálalt a mulatós sztárról. Ugyanúgy bánt el vele, mint most Suzyval.

Jolly aztán komolyan ért hozzá, hogyan kell összetörni egy nő szívét. Nemrég megjelent a mulatós sztár új dala, az Adj helyet a szívedben, és hozzá a klip is, ami félelmetesen hasonlít a 2015-ös Gyere, ölelj át most című nóta videoklipjére. Mindössze annyi a különbség, hogy most nem Suzy, hanem Jolly új kedvese, Barbara fekszik rózsaszirmok közt az ágyban.

Jolly háttértáncosként ismerte meg Suzyt, akivel nemsokkal később egymásba szerettek, összeházasodtak, majd idén tavasszal szakítottak. Az énekesnek azóta már új párkapcsolata van, Szuperák Barbara modell mellett keresi a boldogságát. Hogy mit érezhet Suzy ezekben az időkben, arról Jolly régi barátnője, Kovács Gigi beszélt a Blikknek, hiszen ő is ugyanezt élte át szakításuk után.

„A mi útjaink azért váltak szét, mert Jolly másfelé kacsingatott, elkezdett flörtölni Suzyval, aki később a felesége lett. Beleszeretett, én meg elengedem, aki menni akar. Egyetlen kapcsolatomban sem tűrtem meg rivális nőt. Sajnos visszaköszön a múlt, Jolly velem is úgy bánt el, mint Suzyval. Most neki kell átélnie az elengedést, pedig sohasem kívántam ilyesmit. Reméltem, hogy Jolly megállapodik, hiszen gyönyörű kislányuk született, de van, amikor a szívnek nem lehet parancsolni"

Gigi úgy fogalmazott, nincsenek rosszban Jollyval, de már nyolc éve nem beszélnek egymással. Pedig egykor óriási szerelem dúlt kettejük között.

„Ma is őrzöm a hozzám írt leveleit, amelyekben Egyetlen drága Csillagomnak vagy Kicsikémnek becézett. Tizenöt éve még a mi szerelmünk inspirálták a dalokra. Két csodás évig éltünk együtt, én voltam az, aki rávette, hogy levágassa a copfját"

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás