promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hanyagold a tojásevő versenyt, ha nem akarsz meghalni
Borítókép:  Foodcollection
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az egyik indiai férfinak sikerült a tojásevésbe belehalnia.

Mennyi főtt tojást szoktál enni reggelire? Úgy tartják két-három darab bőven elég arra, hogy feltöltsön energiával, és a fehérje is segít, hogy ne legyünk éhesek ebédig. Azt viszont a tudósok sem ajánlják, hogy tojásevő versennyel indítsuk a napot.

A 42 éves Sublash Yadav hétfőn egy indiai piacon vitatkozott egy barátjával. Ez még nem meglepő, mindenki szokott, azonban ez a vita tojásevéssé fajult. A tét is nagy volt, mivel kétezer indiai rúpiáról beszélünk. Ez magyar forintra átszámítva 8500 forint, a győztes ennyit tehetett volna zsebre, ehhez pedig mindössze 50 darab főtt tojást kellett magába tömnie.

Ami ártatlan mókának indult, abból később tragédia lett. Yadav egészen 41 tojásig jutott el, szóval már majdnem célegyenesben volt, azonban a 42-ik már nem jött neki össze. A tojások teljesen kifogtak rajta, ő pedig eszméletlenül összeesett.

Kórházba szállították, és mindent megpróbáltak megtenni az életéért, de már nem tudták visszahozni. A rendőrség szerint a férfi már a helyszínen életét vesztette.

Az orvosok megerősítették, hogy Yadav halálát valóban túlevés okozta. Szóval tartsunk mértéket a főtt tojással is emberek, főleg úgy, ha nem vagyunk profik az evőversenyekben.

Most jöjjön egy kis vidámság erre a nagy sokkra. Fördős Zé megmutatja, hogy miképp kell elkészíteni a tökéletes főtt tojást, de csak akkor csináljatok ötvenet, ha tényleg nagy vendégség van.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás