promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy embernek köszönhető, hogy talpra állt Vajna Tímea fánkozója
Borítókép:  Vajna Tímea. Forrás: Lokál
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Kiderült, hogy alkalmazottai csúnyán meglopták Andy Vajna özvegyét.

Nagy dérrel-dúrral jelentették be anno, hogy Vajna Tímea Mr. Funk néven fánkozót nyit, amit sikerült is valamilyen szinte működtetni. Andy Vajna halála azonban megtörte Vajna Tímeát, aki a nehézségek ellenére próbálta egyenesben tartani a céget – írja a Ripost.

A vállalkozásnak átlagosan 40 alkalmazottja van. A volt filmmogul halálát követően felmondási hullám indult el a cégnél, így Vajna Tímeának új embereket is fel kellett vennie. Azonban a gyász nehezítette a mindennapokat, és ezzel párhuzamosan a tulajdonos át is világította a fánkozót. Ekkor derült ki, hogy Vajna Tímea cégének vezetői gyakorlatilag szétlopták a vállalkozást.

Ezek után döntött úgy a tulajdonos, hogy felkéri a cég vezetésére húga férjét, Visváder Tamást. A férfinak nagyjából fél év alatt sikerült nullára hozni az addig veszteséges boltot. A következő cél, hogy nyereségessé is tegyék a fánkozót. A Ripost kiemeli, hogy az eddigi növekedést a nyári időszakban sikerült elérni, ami alapvetően nem fánkszezon, így sokat remélnek az őszi hetektől.

„Korábban többször elhangzott, hogy az átlagosnál drágábbak egyes termékeink, de optimalizáltuk a termelést. a drágább fánkok pedig ki is kerültek a kínálatból”

– mondta a lapnak Visváder Tamás.

Vajna Tímea sógora hozzátette, hogy végre sikerült egy kellemes, családi hangulatú fánkozót összehozni, ahova szívesen járnak be az alkalmazottak, és a vendégek is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás