promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mellbevágó fotó arról, hány értesítést kapnak a diákok óra közben
Borítókép:  videoblocks.com
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Egy amerikai iskola tanára nem hétköznapi, de annál figyelemfelketőbb kísérletet végzett arról, milyen szinten vonja el az okostelefon a gyerekek figyelmét a tanulásról, vagy bármi másról. Strigulázta, hogy egy tanóra alatt hány értesítést kapnak mobilon a diákjai. Mutatjuk az eredményt!

Top-5-ös magyarországi középiskolában tanító feleségemtől tudom, amit az ember magától is sejt: 2019-ben elképesztő kihívás lekötni a diákok figyelmét a tanórán. Ennek megkönnyítésére órán nem használhatják a mobiljukat a nebulók, amely nem csupán élvezeti eszközt jelenthet számukra, mely elvonja a koncentrációt a tanulástól, de akár puskaként is tudnák használni dolgozat alatt.

A Businessinsider egy amerikai iskola pedagógusának kísérletét közölte, mely mellbevágóbb eredménnyel zárult a témában. Megkérte diákjait, hogy kivételesen hagyják felhangosítva a telefonjaikat. Egy teljes tanórán keresztül figyelte, hány értesítés érkezett a tanulók mobiljára, és strigulázta őket. Azt mondjuk nem tudom, hogy eközben hogyan tartotta meg az órát, lehet, hogy dolgozatot íratott. A lényeg, hogy egészen döbbenetes összesítés jött ki, ha gondolják kezdjék el megszámolni a strigulákat.

Én ezernél hagytam abba. (A strigulás lapról készített Twitter bejegyzést Katie Rosmannek, a New York Times riporterének köszönhetjük.)

A kísérlet célja napnál világosabb: a pedagógus azt szerette volna érzékeltetni diákjaival, milyen szinten vonja el a tanulásról, vagy bármely más – nem online – tevékenységtől a figyelmet a digitális világ, és a web2-es illetve a közösségi oldalak.

Rich Miner, az Android társfeltalálója Rosman tweetjét látva fájdalmas beismerést tett Twitteren:

Aggódom azért az okostelefon-vezérelt, minden tevékenységünket szétziláló világért, melynek létrehozásában én is segédkeztem. Aggódom, hogy milyen hatást gyakorol azokra a most felnövekvő fiatalokra, akik azt gondolják, a dolgoknak ez a normális menete.

A Yale egyik politikatudománnyal foglalkozó tanára, Alex Coppock gyorsan táblázatba rendezte a strigulákat. Ennek alapján az értesítések közel fele sms volt, majdnem háromszáz az Instagramról, mintegy 160 emailről jött, s a többi között 30-40 telefonhívást is kaptak óra alatt a diákok.

A kísérletet elvégző oktató a tapintatosság jegyében sem az órán résztvevő diákjai számát nem adta meg, sem azt, melyik intézményben tanít.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás