promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nagyon fontos retró dolgot jelentett be a Nintendo
Borítókép:  nintendo.co.uk
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Sőt, szeptember 18-a óta már elő is lehet rendelni a Nintendo hivatalos weboldalán 60 dollárért.

Természetesen a Switch eredeti kontrolleréhez, a Joy-Con-hoz hasonlóan, ezt is párban kapjuk, és a Joy-Con helyére tudjuk illeszteni őket, bár túl sok hasznát nem tudjuk majd venni, mert előzetes információk alapján, csak leválasztott állapotban lehet vele irányítani a játékokat.

Azonban mikor egy barátunkkal, vagy éppen egyedül kívánunk játszani vele, akkor csak lepattintjuk a két kontrollert, és máris visszamehetünk az időben, amikor még gyerekként, éveken keresztül ilyen karral nyüstöltük a NES-en a játékainkat.

NES kontrollerrel is irányíthatunk immár játékokat a Switch en kép2

Ráadásul egyre több nagy klasszikus tölthető már le Switchre a Nintendo online webáruházából, vagyis teljes lehet az élmény azok számára, akik szívesen előveszik régi nagy kedvenceiket.

Azonban negatívumként róhatjuk fel neki, hogy a Switch-re fejlesztett mai játékokhoz nem fogjuk tudni használni, csak a régiekhez, mint arra a dobozon lévő megjegyzés is figyelmeztet: „Kérjük, vegye figyelembe: a Nintendo Entertainment System Controller csak akkor használható, amennyiben leválasztjuk a Nintendo Switch-ről, és csak is kizárólag a Switch Online felületén található NES játékokat játssza le”.

A CNET ezzel kapcsolatos megkeresésére, a Nintendo többek között a következő választ adta:
A NES kontroller alapvetően a Nintento Switch Online felületén elérhető NES játékokhoz készült, a többi játékkal való kompatibilitást nem tudjuk garantálni.
Ha elnézzük ezen negatívumait a retro karoknak, így is kellemes élményben lehet részünk, hiszen pontosan azok a régi játékok lesznek vele irányíthatók a Switch-en is, amelyekkel annak idején rengeteg időt töltöttünk el, és most már nem csak a nagy favoritjainkat kaptuk vissza egy modern konzol alatt, hanem az irányítás élményét is.

NES kontrollerrel is irányíthatunk immár játékokat a Switch en kép3

(Horváth Gábor)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás