promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Brutális növekedést ígérnek a Nvidia új videokártyái
Borítókép:  videocardz.com
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Azonban pár napja már elég sok információ kiszivárgott az interneten az új kártyákkal kapcsolatban, nem kis fejfájást okozva ezzel az Nvidia cégnek.

Tulajdonképpen a kellemetlenséget magának okozta a vállalat azzal, hogy a múlt héten egy kedvcsináló videót tett közzé az interneten, a gamerek pedig alaposan kielemezve azt, néhány érdekes információra hívták fel a figyelmet.

A videóból megtudhatjuk, hogy a Nvidia végleg lecseréli majd GTX márkajelzést az RTX-re, ami a valós idejű ray-tracing (sugárkövetést támogató áramkörök használata) technológiára utal, illetve a számjelölésből az is eldőlt, hogy véget ért a 10-es széria korszaka, és a 20-as sorozat következik a jövőben.

A két kártyatípus közül egyértelműen a GeForce RTX 2080 Ti fogja vinni a pálmát a maga brutális erejével, ami azt jelenti, hogy legalább 21 százalékos teljesítménynövekedése lesz az előző, GeForce GTX 1080 Ti-hoz képest. Mindez számszerűsítve: 352-bites buszon át elérhető 11 GB-nyi GDDR6 memóriával fog rendelkezni, és a kártyán összesen 4352 CUDA mag fog munkálkodni.

GeForce RTX 2080 kép2

Összevetve az RTX 2080-at a GTX 1080-nal, a GPU-t mindkét kártya 256-bites buszon tudja elérni, azonban az előbbi 2944 CUDA maggal fog rendelkezni, míg az utóbbi 2560-nal van szerelve, ami körülbelül 15 százalékos javulást jelent az új kártya esetében. Továbbá az RTX 2080 fele akkora memóriával fog rendelkezni, mint a nagytestvére, vagyis 8 GB-tal. A harmadik kártyáról a GeForce RTX 2070-ről csak annyit lehet egyelőre tudni, hogy várhatóan 7 GB memóriát fog tartalmazni.

Ez az óriási teljesítménynövekedés a következő generációs GeForce kártyák esetében magasabb fogyasztást is eredményez, igaz a GTX 1080 Ti-hoz képest csak 35 wattal. Így nem meglepő, hogy az új RTX kártyák többinyire három nagy ventilátorral rendelkeznek az eddig közzétett képek alapján.

GeForce RTX 2080 kép3

Az új videókártyák árazásáról még nincs végleges információ. Ami viszont biztos, hogy egyik sem lesz a könnyen megfizethető kategóriában. Az RTX 2080 Ti kiskereskedelmi árát körülbelül 900-1000 dollár közé teszik, vagyis 250 ezer forintnál feltételezhetően többe fog kerülni.

A jelenlegi GTX 1080 Ti még most is 700 dollár környékén kapható, és valószínűleg az új kártyák érkezésével sem fog sokkal lejjebb csökkenni mindaddig, amíg ilyen magasan vannak a jó teljesítménnyel rendelkező grafikus megjelenítők árai.

(Horváth Gábor)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás