promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Már nem kínozzák sokáig a kardszárnyú delfineket
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Az egyik legnagyobb brit utazási iroda, a Thomas Cook nem árul többet jegyet olyan vízi parkokba, ahol fogságban tartanak, és a nézők szórakoztatására használnak kardszárnyú delfineket – jelentette be a cég. A döntést azzal indokolták, hogy a vásárolóik jelentős része aggódik az állatok egészségi állapota miatt.

Állatvédelmi szempontból a Thomas Cook lépése jelentős mérföldkő, hiszen a cég eddig elkötelezetten reklámozta a nagy vízi parkokat, sok tízezer látogatót csábítva a showműsorokra. Az ő kiesésük érzékenyen érintheti a szórakoztató létesítményeket, amelyek ettől függetlenül bejelentették, hamarosan véget vetnek a kardszárnyú delfinek, vagy másnéven orkák, esetleg gyilkos bálnák főszereplésével készülő műsoroknak.


A Thomas Cook vezérigazgatója, Peter Frankhauser elmondta, hogy állatvédőkkel, kutatókkal együttműködve hozták meg a döntést. Hangsúlyozta, másfél évnyi közös munka után megkapták a tudományos bizonyítékokat arra nézve, hogy a vízi parkokba zárt állatok egészsége súlyosan károsul, így nem maradt más választásuk, mint hogy megszakítsák a kapcsolatot ezekkel a létesítményekkel.

Frankhauser kiemelte, hogy a szakértők szerint a fogság olyan stresszt jelent az állatok számára, amely teljesen megváltoztatja a személyiségüket, depressziósok, agresszívak lesznek. Az egészségi állapotuk leromlik, a jellegezetes kardformájú hátúszójuk lekonyul, és jóval hamarabb meghalnak, mint vadon élő társaik. Hiába próbálnak meg mindent a vízi létesítmények, egyszerűen nem tudnak megfelelő életkörülményeket biztosítani a nagytestű ragadozóknak.

A világ legnagyobb vízi parkjai, ahol kardszárnyú delfineket láthat a közönség, az amerikai SeaWorld-lánc és a kanári-szigeteki Loro Parque.

A három amerikai városban, és immár Abu Dhabiban is megtalálható SeaWorld évek óta folyamatosan a kritikák kereszttüzében áll. A parkok legfőbb attrakciója a kardszárnyú delfinshow, ám hiába számítanak a fekete-fehér óriások a legfőbb bevételi forrásnak, mégsem biztosítanak nekik megfelelő ellátást. Régóta vita tárgya, hogy vajon természetes körülmények között is agresszívvá válnak-e az orkák, vagy csak fogságban. Az mindenesetre tény, hogy amíg a szabadon élő példányok még sosem támadtak emberre, addig a SeaWorldben többször is előfordult ilyesmi. 2006-ban egy, a borja sírását a szomszédos medencéből meghalló anyaállat taszította többször a saját medencéje fenekére a trénerét, 2010-ben pedig egy másik orka megölte gondozóját a floridai parkban.


Ez utóbbi esetben a Tilikum névre hallgató kardszárnyú delfin volt az elkövető, aki korábban már két dolgozó halálát okozta. 2013-ban az ő fogságának körülményeiről mutattak be dokumentumfilmet Blackfish (Feketehal) címmel, amely alaposan felrázta a közönséget.

A bemutató után a SeaWorld bevétele drasztikusan zuhanni kezdett, és egyre többen követelték az orkák szabadon bocsátását. Kutatók, aktivisták, hírességek szólaltak fel az állatok védelmében, ennek hatására a cég meghátrált. Bár először több mint tízmillió dollárt költöttek ellenkampányra, és igyekeztek a Blackfisht egyszerű propagandaműnek beállítani, később mégis megígérték,hogy változtatnak a tartási körülményeken, majd hosszas háborúskodás után végleg letették a fegyvert. 2019-ig mindhárom amerikai SeaWorld felhagy a gyilkos bálnashow-val (San Diegóban már tavaly meglépték ezt).

A Loro Parque a kritikák, és a tudományos bizonyítékok ellenére még ragaszkodik a kardszárnyú delfinekhez.


Az orkák a világ legnagyobb ragadozói, akár 8-9 méteresre is megnőhetnek, súlyuk pedig eléri a 6-7 tonnát.

Csak összehasonlításként: a rettegett nagy fehér cápa 4-5 méter és alig egy tonnás. Spielberg veszedelmes gyilkológépe nem is szívesen fut össze az orkákkal, akik könnyű reggeliként fogyasztják el a cápát, ha épp úgy tartja kedvük. És bár egyes változatai rászolgálnak a spanyol tengerészek által kitalált gyilkos bálna (eredetileg bálnagyilkos) névre, az oroszlánfókától a delfineken át a hatalmas bálnákig mindent megtámadnak, természetes közegükben az emberrel kimondottan barátságosak a hatalmas vízi jószágok. Számos videót találni az orkák között úszkáló búvárokról.

A kardszárnyú delfin az egyik legintelligensebb állat. Saját nyelvük van, amelynek, akárcsak az embereknél, különféle változatai, nyelvjárásai különíthetők el. A kommunikáció képessége nem veleszületett tulajdonságuk, ők is megtanulnak beszélni, ahogy a generációról generációra örökített kultúrájukat is tanulással teszik magukévá.

Év elején a The Guardian írt róla, hogy kutatóknak sikerült emberi szavakat tanítani a kardszárnyú delfineknek. Azt persze nehéz eldönteni, hogy a megtanulás itt mit jelent, mindenesetre a Wikie névre hallgató orka jól felismerhetően adta vissza az emberi szavakat.

(fib)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás