promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
3D arcfelismerős telefonok a Samsungtól
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Az első teljes arcfelismerős telefont az Apple jelentette még meg tavaly az iPhone X piacra dobásával – eléggé vegyes fogadtatás mellett: a készülék és az új technológia nem aratott páratlan sikert. Megjelenését követően egyre többször lehetett olvasni a hírekben, hogy az Apple-féle megoldás még közel nem száz százalék garancia a biztonságra, ugyanis a szuperbiztonságosnak kikiáltott Face ID arcfelismerő rendszert viszonylag könnyűszerrel ki lehet játszani.

Azonban ez a módszer még gyerekcipőben járt akkoriban, így ezt írjuk annak a számlájára, hogy sosem könnyű úttörőnek lenni, akár évek kellenek egy megbízható, igazán kiforrott technológiához. Ezt követően nem hiába nem kezdtek el tömegesen csatlakozni más gyártók is ehhez a megoldáshoz, amely kizárólag az arcfelismerésen alapszik.

Mostanáig két kínai gyártó, az itthon kevésbé ismert Oppo és az egyre népszerűbb Xiaomi rakta bele a legújabb Find X, míg utóbbi az Mi8 modelljébe az Apple-féle, kizárólag háromdimenziós arcfelismerő biztonsági rendszert.

Idén egy másik nagy cégóriás, a Samsung is úgy döntött, hogy beáll a sorba, és csúcskategóriás telefonjait a Face ID-hoz hasonló teljes arcfelismerő rendszerrel látja el jövőre, és ígéretük szerint készülékeik minden eddiginél hatékonyabb módszerrel igyekeznek majd alkalmazni az általuk továbbfejlesztett technikát.

Bevezetése már egy ideje napirenden van, hiszen még 2014-ben megkapták a szabadalmi jogokat az Amerikai Szabadalmi Hivataltól egy, 2019-től alkalmazható biometrikus kamera használatához. Maga a technológia alapja a mostani csúcsmodelljeiben is benne van mint úgynevezett Intelligens azonosítás, amely az arc és az írisz adatait is figyelembe veszi a zárolás feloldásához.
Névtelen

Az első készüléke a koreai gyártónak, amibe az új előlapi 3D-s arcfelismerő belekerül, a jövő év elején piacra kerülő Samsung Galaxy S10 lesz. Azonban az iPhone X-szel ellentétben az ujjlenyomat-olvasót nemhogy megtartják, de azt is továbbfejlesztik. Egy, a képernyő alá ágyazott ujjlenyomat vizsgálóval fog rendelkezni a készülék, amely még a pulzust és a véráramlást is érzékelni fogja a Qualcomm által szállított ultrahangos szenzorján keresztül.

Visszatérve az arcfelismerő rendszerére, ha hihetünk a gyártó ígéreteinek, a technológia annyira kifinomult, hogy teljes sötétben és víz alatt is működőképes lesz. Ugyanakkor az íriszszkenner kikerülhet a technikai repertoárból, amire valóban nem lesz már különösebb szükség a jövőben, ha az arcfelismerő rendszer jól működik. Persze ez majd elválik, ha végre kezünkben tarthatjuk a telefont, és szó szerint, ha nem is szemünkkel, hanem arcunkkal győződhetünk meg erről.

Az viszont biztos, hogy a Samsung némi helyzeti előnnyel indulhat, mert volt idejük tanulni a konkurens hibáiból, és elmondásuk szerint a hosszas fejlesztési idő alatt arra kifejezetten odafigyeltek, hogy ne lehessen könnyen kijátszani a rendszert, és a készülék csak is kizárólag a gazdája betáplált adatai alapján reagáljon.

Hogy pontosan mikor érkeznek a boltokba a Samsung új mobilkészülékei, hamarosan bejelenti a cég. Ha nem történik csúszás a gyártási folyamatban, úgy előreláthatólag januárban már tesztelhetjük a technológiát a Galaxy S10 személyében.

(Horváth Gábor)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás