promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Meddig fog az űrben keringeni Elon Musk Teslája?
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A Space X vállalat február 7-én bocsátotta fel új óriásűrhajóját, a Falcon Heavyt a floridai Cape Canaveralról, utolsó fokozata felvitt az űrbe egy piros Tesla Roadstert, bizonyítva a rakétakísérlet sikerét és reklámozva Elon Musk vállalatait. Rá is fért, mivel a Tesla piaci várakozásoknál kisebb, de így is története legnagyobb negyedéves veszteségét jelentette 2017 negyedik negyedévéről.

A kutatók úgy kalkuláltak, hogy Musk régi piros kocsija - a vezetőülésbe kötött, űrruhás bábuval - hat százalék eséllyel ütközik a Földnek, 2,5 százalékos eséllyel a Vénusznak a következő évmilliók során – hozta le a BBC hírportálja az Arxiv.org-on megjelent új tanulmányról.

A kutatók számítógépes szimulációi alapján igen kicsi a valószínűsége, hogy a kocsi a Nappal ütközik, a Marssal való találkozásnak pedig szinte semmi. A kocsi a Nap körül elliptikus pályára állt, a csillagtól nagyjából akkora távolságra, mint a Mars.

Hanno Rein és kutatócsoportja 240-szer futtatta le a szimulációt, hogy lássák a piros kocsi pályájának alakulását a következő 3,5 millió évben.

„Nem tudtuk, mire számítsunk, mert más földközeli tárgyak, aszteroidák, amelyeket az űrben látunk, a Naprendszer távoli régióiból érkeznek. Most azonban az ellenkezője történik” - mondta a BBC-nek Rein, a Torontói Egyetem kutatója. Két lehetőség volt: vagy itt marad a sportkocsi a Naprendszer belső bolygóövében, ahol a Föld is kering, vagy továbbszáguld a külső aszteroidavidékre, az úgynevezett Kuiper-övbe.

A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a Jupiter nagyságú óriásbolygók és az autó közötti hosszú távú gravitációs kölcsönhatások vajon kifelé húzhatják-e a Teslát, ám a számítások nem ezt mutatják.

A kocsi pályáját mind a rövid, mind a hosszú időtávokat vizsgálva a Földdel való találkozások uralják, idővel azonban gyakoribbá válik, hogy a Tesla a Vénuszhoz kerül közel.

Azt az aggodalmat is eloszlatták a kutatók, hogy a Marsra zuhanva a földi jármű baktériumokkal szennyezheti be a vörös bolygót. Ha visszazuhanna a Földre, valószínűleg tökéletesen elégne, bár talán egy kis része elérheti a talajt.

Annak is elenyésző az esélye, hogy aszteroidának ütközik. Külseje azonban "drámaian" megváltozhat az idők során, mivel sok apró mikrometeorit tapadhat hozzá.

Rein azt tartja valószínűnek, hogy a piros autó nagyjából 30 évente közelíti meg a Földet, 2091-ben halad el olyan közel, mint a Föld-Hold távolság.

„Viszonylag kicsi tárgy, ezért nem tudni, mennyire lesz könnyű észlelni akár egy év múlva is, szerintem nagyon halvány lesz. Amikor legközelebb, 30 év múlva viszonylag közel halad el mellettünk, izgalmas lesz figyelni, hogy megtaláljuk-e még” - tette hozzá Rein. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás