promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Jön az egyenlőtlen internet
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A döntés kicsit mindenkit váratlanul ért, hiszen az USA-ban az egészen páratlan összefogásnak köszönhetően nemrég simán elbukott egy hasonló törvénytervezet. Erre jön az ilyen kérdésekben általában visszafogottabb EU, és simán, nagy többséggel megszavazza. Az már csak hab a tortán, hogy az egyenlőtlenséget lehetővé tevő rendeletet netsemlegességről szóló rendeletnek nevezték el.

Az új szabályozással a legnagyobb probléma az, hogy lehetővé teszi a szolgáltatóknak a

“kétsebességes internet”

bevezetését, magyarán azt, hogy nagyobb sávszélességet biztosítsanak azoknak a tartalomszolgáltatóknak, akik hajlandóak mélyebben a zsebükbe nyúlni, vagyis az eddig teljesen demokratikusan működő interneten a gazdagabbak behozhatatlan előnybe kerülnek azokkal szemben, akiknek nincs pénzük fizetni.

És ez nem az egyetlen probléma: ahogy arra az “internet alapítója”, Tim Berners-Lee felhívta a figyelmet, a szabályozás nem csak arra ad lehetőséget, hogy bizonyos szolgáltatások gyorsabbak legyenek, de a szolgáltató teljesen önkényesen lassíthat is egyes szolgáltatásokat. Ehhez elég arra hivatkozniuk, hogy a hálózat túlterhelt, és ennek ürügyén simán visszavehetnek olyan szolgáltatások sávszélességéből, mint a torrent vagy az ingyenes, VOIP-telefonszolgáltatások (Skype, Viber stb.)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás