promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mit tud ma egy mobilinternet?
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A mobilinternet gyökerei még jóval az okostelefon időszak elé nyúlnak vissza, ám akkoriban még annyira kezdetleges volt a technológia, hogy gyakorlatilag nem lehetett klasszikus internetezésre használni. Inkább minimális adatátvitelre használták ezt, ez volt az ún. 1G kapcsolat (névleges adatátviteli sebessége max. 9,6 kbit/s volt).

A Nokiás időkben volt menő a GPRS adatkapcsolat, amit akkoriban már rendkívül gyorsnak értékeltünk, de mai szemmel nézve nevetséges, 53 kbit/s adatátviteli sebességre volt képes. Ekkoriban kezdett terjedni az ún. WAP, ami tulajdonképpen weboldalak lebutított megjelenítését jelentette, szöveges verzióban. Ekkoriban még színes kijelzőjű mobilok sem voltak (legalábbis gyerekcipőben jártak a 4 és 16 színű kijelzők), szóval képeket nem tudott megjeleníteni a készülék, a sima szöveges tartalomhoz pedig elegendő volt ez az adatátviteli sebesség. A vicces az, hogy a GPRS kapcsolat még a mai napig elérhető, és előfordul, hogy néhány szolgáltatónál GPRS-re kapcsolódik a telefon.

Az EDGE hálózat már egy nagy fejlődés, de mégis a mai napig aktív használatban van, sok helyen a szolgáltatóknál ez a hálózat jelenti a teljes (országos) lefedettséget. Sajnos sok vidéki belvárosban is előfordul, hogy csak az EDGE érhető el... Itt az adatátviteli sebesség elméleti maximuma 236 kbit/s.

3g vs 4g internet speed comparison
A 3G viszont már egy olyan technológia, amely manapság is elfogadhatóan teljesít. A szabvány eleinte ugyan csak 384 kbit/s sebességre volt képes, de a folyamatos tejlesztésnek köszönhetően ma már akár 21 Mbit/s sebesség is elérhető 3G hálózaton. A 3G hálózat lefedettsége mindhárom szolgáltatónál egészen magas, országos szinten is, kisebb településeken is kielégítő, bár nem 100%-os.
 
A 4G vagy másik ismert nevén LTE hálózat pedig a legújabb technológia, ez a mobil szélessáv. Itt már villámgyorsan töltődnek a weboldalak, és tartalmak letöltése sem okoz problémát. A maximális sebesség 60 Mbit/s, ami egy átlagos otthoni internet sebességével megegyező. Az LTE hálózat lefedettsége azonban még viszonylag alacsony (főként nagyvárosokban érhető el), és használatához is megfelelően modern készülék szükséges. Egy 3 évesnél idősebb telefon például egészen biztosan nem képes a 4G-re csatlakozni, de az újabb típusoknál sem minden modell ismeri a 4G-t.

Mire figyeljünk az előfizetésnél?

A szolgáltatók a mobilinternet előfizetésnél általában a havi adatforgalmat szokták korlátozni. Tipikus havi csomagok a 100 MB/hónap, az 500 MB/hónap, az 1 GB/hónap. Ha csak és kizárólag azért szeretnél mobilinternetet, hogy értesülj a fontosabb emailekről, esetleg alkalomszerűen utánanézz 1-1 információnak a weben, de nem mobilon akarsz internetezni reggeltől-estig, akkor a 100 MB elegendő lehet, de biztosabb az 500 MB-os csomag. Az 500 MB-os havi korlát már bármilyen átlag felhasználó számára elegendő, az 1 GB-os vagy nagyobb csomag pedig csak azoknak indokolt, akik számára a mobilinternet az elsődleges internet előfizetés, és nincs nekik egy otthoni internet kapcsolat.

A legfontosabb amit tisztáznod kell a szolgáltatóddal, hogy mi történik abban az esetben, ha ezt a havi limitet túlléped? Ideális esetben mindössze lelassítják az interneted sebességét a következő számlázási ciklus kezdetéig, de előfordul olyan előfizetés is, ahol túlforgalmazási díjat számítanak fel, ami viszont komoly váratlan kiadást jelenthet.

Mi azt javasoljuk, hogy mindenképpen csak olyan csomagot válassz, ahol nincs túlforgalmazási díj.
Azonban létezik ma már korlátlan mobilinternet is hazánkban. A UPC Magyarország új Freedom nevű internetcsomagjai S, M, L és XL konstrukcióban érhető el. Mind a négy csomag korlátlan adatforgalmat tartalmaz, eltérő havidíjukhoz azonban eltérő le-, és feltöltési sebesség tartozik. Ez a legolcsóbb két csomag (Freedom S, M) esetében 1 és fél megabit/másodperc, a Freedom L-nél 2 és 1 megabit/másodperc, az XL esetében pedig 4 és 2 megabit/másodperc. Emellett a hozzájuk járó lebeszélhető percekben, és SMS-mennyiségben különböznek. Azonban a Freedom csak a cég egyéb szolgáltatásaira - például vezetékes internetet, kábeltévét - előfizetők számára érhető el.

Egy egy megabites internetkapcsolattal 8 másodperc alatt lehet letölteni egy 1 megabájtos fájlt, a két megabites kapcsolattal ez csak 4 másodpercig tart, a leggyorsabb, négy megabitessel pedig csak 2 másodpercet vesz igénybe.

A UPC honlapján kiemelik, hogy a mobilinternet esetében nem korlátozzák a Skype, Viber vagy a YouTube használatát - bár a néhány megabites sebesség mellett ezek nem feltétlenül működnek villámgyorsan.

Mi a jövő?

Egyértelműen az 5G hálózat lesz a jövő, a mobilszolgáltatók pedig azt jósolják, hogy a jövőben minden adatkapcsolat mobilhálózaton keresztül fog történni, így az otthoni internet és TV is a mobilhálózatot fogja használni. Ők persze ebből élnek, így egyértelműen nekik ez a vízió az ideális, de a technológia fejlődése akár lehetővé is teszi ezt. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás