promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elhunyt Pelé, elveszítettük az ikonikus focistát
Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A sportág vitathatatlan óriása, a labdarúgás egyik ikonja távozott közülünk.

Pelét, széleskörben ismert becenevén a Fekete Gyöngyszemet 2021 decemberében diagnosztizálták vastagbélrákkal. Kezdetben úgy tűnt, a szervezete pozitívan fogadja a kemoterápiás kezelést, azonban rövidesen a betegség eluralkodott rajta: 2022 decemberének elején a futballvilágot lesújtotta a hír, miszerint a brazil legenda elfekvőbe került, és megszüntették a gyógyszeres kezelését, mivel a rákos sejtek nem reagáltak rá. 

Pelé léguti fertőzéssel került akkor kórházba, amelyből szerencsésen kigyógyult, azonban ezt megelőzően áttétekre leltek a májában, a tüdejében és a belében is, ezenkívül duzzanatok és ödémák jelentkeztek a testén szívelégtelenséggel egyetemben, így kritikus állapotba került. Miután napvilágot látott a hír, hogy elfekvőbe került, az egykori labdarúgó közzétett egy Instagram posztot, amelyben megnyugtatta a rajongóit, és biztosította őket arról, hogy hisz a kezelésének sikerében.

Pelé szervezete eddig bírta a harcot, 82 évesen, csütörtökön halt meg, az ügynöke közölte a szörnyű hírt.

Diego Maradona mellett a futball úgynevezett királyi családjának egy illusztris tagját veszítettük el, aki kemény munkával, vérrel és verejtékkel érte el valamennyi sikerét. Idézzük fel tehát a Fekete Gyöngyszem izgalmakkal teli életútját.

Pelé, vagyis született nevén Edson Arantes do Nascimento egy brazíliai községben, Tres Coracoes-ben látta meg a napvilágot 1940. október 23-án. Édesapja szintén futballista volt, akinek idejekorán véget kellett vetnie karrierjének egy lábsérülés következtében. Pelé szegénységbe született, kiskorában cipőtisztítóként igyekezett hízlalni a család jövedelmét. Már ekkoriban is egyértelmű volt, hogy kiemelkedő tehetsége van a labdarúgásban.

A 11 éves Pelén megakadt a szeme egy Waldemar de Brito nevezetű, brazil élvonalban focizó játékosnak. 1952-ben már el is kezdte rúgni a bőrt a helyi Bauru AC-ben, később Waldemar elvitte őt az egyik legpatinásabb brazil egyesülethez, a Santoshoz. A hírek szerint úgy mutatta be őt a klubigazgatóknak, hogy Pelé lesz a valaha volt legnagyszerűbb játékos. Nos, hogy stílszerűen fogalmazzunk, nem lőtt mellé a jóslatával. 

A mindössze 16 éves Pelé fiatalkora ellenére szinte azonnal brillírozott a Santosban, egy évvel később már hat gólt lőtt az 1958-as foci vb-n, amelyet meg is nyert Brazília. A tornagyőzelem után futótűzként terjedt a híre a kis brazil labdarúgónak, Brazília egyenesen nemzeti kincsként hivatkozott rá. 1974-ig egyébként a Santos színeiben vágta a gólokat, tíz bajnoki címet és öt kupát zsebelt be a csapattal. A találatokat termelte szép számmal, 638 mérkőzésen 619 gólt szerzett a Santosban. 1962-ben és 1970-ben is megnyerte Brazíliával a futball-világbajnokságot. A mai napig ő az egyetlen focista, aki háromszor is a magasba emelhette a világbajnoki trófeát. 

Pelé az 1958-as futball-világbajnokságon, 18 évesen. Forrás: thesefootballtimes.co

1975-ben távozott a Santos csapatából, és a New York Cosmos csapatához igazolt át, ahol két évvel később bajnokságot is nyert. Összességében a pályafutása alatt 1390 mérkőzésen lépett pályára, és 767 - egyes számítások szerint 776 - találatot jegyzett. A mérkőzésenkénti gólátlaga 0,94 a karrierjét figyelembe véve, ami egészen bámulatos, párját ritkító mutató.

Pelé 1975-ben a New York Cosmos színeiben. Forrás: Footy Fair

A Fekete Gyöngyszem 1977-ben, 37 évesen visszavonult a profi labdarúgástól. Ezután a sportág nagykövete lett, Észak-Amerikában promotálta főként focit. Gálameccseken is pályára lépett, hogy széleskörben megismertesse az amerikaiakkal a futballt. Pelé tehetséges zenei és színészi vénával is meg volt áldva. 

Sohasem a pénz és a hírnév vezérelte, sokkal inkább a szenvedélye. Szívére vette szegény gyermekek sorsát, a bolygó problémáit, egy valódi filantróp volt. A Fekete Gyöngyszem nekrológját két idézettel zárjuk. 

„Hiszek benne, hogy el kell fogadnunk a bennünket érő megpróbáltatásokat, és a tőlünk telhető legjobban kell kezelnünk azokat – ez az egyetlen módja, hogy minél hamarabb túlessünk rajta. Semmi értelme hátat fordítani a problémának, siránkozni vagy gyűlölni a világot.

Ha egy nap meghalok, boldog leszek, mert minden tőlem telhetőt megtettem."

Tekintsd meg Pelé pályafutásának legszebb góljait alább.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás