promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hová tűnt a legendás magyar, Kovács Kokó István? Így él most családjával messze Magyarországtól - videó
Borítókép:  Palikék Világa/Youtube (screenshot)
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A Palikék Világa című Youtube-műsorban beszélgettek az egykori ökölvívóval. 

Kovács István, a legendás magyar ökölvívó, akit az egész ország csak Kokónak hív, jelenleg Svájcban él családjával, mivel tavaly őt nevezték ki a Nemzetközi Ökölvívó szövetség főtitkárának. Most ő vendégeskedett a Palikék Világa by Manna című Youtube-csatorna Hová tűnt? című műsorában.

Kovács István Lausanne-ból jelentkezett be, abból a városból, ahol most családjával él. Az egykori sportoló elmondta azt is Palik Lászlóéknak, hogy jól érzik magukat, de amíg a munkahelyen angolul beszélnek, addig a franciával már meggyűlt a baja.

Például annak az utcának a nevét, ahol most laknak, nem tudja kimondani még. Azért az étlapokat igyekszik megérteni. A műsorban azt is elmondta, hogy nagyon felelősségteljes pozícióba került, és úgy érzi, hogy igazán a helyén van.

204 tagország közül 11 millió ökölvívó tartozik hozzájuk, az ő szervezetének pedig az a feladata, hogy egy biztos versenyeztetési, jogi rendszert alakítsanak ki. Kovács István arról is beszélt az interjúban, hogy lassan négy fiúgyermekes apuka lesz.

(via Velvet)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás