promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Simán nyerte Andreas Mikkelsen a Rally Hungaryt
Borítókép:  GEOFF CADDICK / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az Európa-bajnokságon visszatérő norvég nyerte az ERC magyar futamát.

 

 

 

 

Egy részben összevont verseny:

A Rally Hungary elnevezésű verseny Nyíregyházán és a Zempléni-hegységben zajlott, melynek különlegessége, hogy összevontan zajlott a magyar bajnoki küzdelmekkel, igaz utóbbi már szombaton véget ért.

Az itthoni mezőnyben jelenleg Vincze Ferenc a címvédő és ő állt a pontverseny élén a verseny kezdete előtt, de a Skoda Fabia R5 technikai hibája miatt alig 300 métert tudott megtenni mindösszesen. Ennek köszönhetően a bajnoki címre is jóval kevesebb esélye maradt az utolsó versenyre, amely majd a Mikulás Rally lesz december 5-6 között Veszprémben.

Az esélyesek közül Turán Frigyesék is rosszul jártak, mivel ők egy defekttel buktak sokat, így végül Velenczei Ádám és Hadik András csatájára lehetett számítani. Ezt utóbbi nyerte, miután ellenfele a szombati nap hatodik gyorsasági szakaszán megtörte az autóját, így pedig Hadik számára egy feladat volt, hogy beossza az előnyét. 

Mivel ez pontosan így történt, simán megnyerte a Nyíregyháza Rallyt, Klausz Kristóf és Német László előtt, ezzel pedig a pontversenyben is az élre ugrott.

Drámai végkifejlet:

Magyar szempontból aHerczig Norbert, Ferencz Ramón kettősnek volt a legnagyobb sansza arra, hogy egy kiugró eredményt érjenek el a nemzetközi mezőnyben, márpedig vasárnap délutánig úgy is tűnt, hogy ez simán meglehet. A szombati nap után a 4. helyen álltak és nem tűnt lehetetlennek elérni a dobogót.

A luxemburgi Grégoire Munster 35 másodpercre volt tőle, de vasárnap még őt sem volt muszáj megelőzniük miután az addigi második helyezett Craig Breen kiesett. Herczigéknek ezzel nagy szerencséjük volt, mivel nem sokkal korábban a Telkibányai gyorson defektet kaptak és ezzel időt veszítettek. 

A pódium úgy tűnt, hogy a Nyíregyháza belvárosában megtartott gyorsasági után sem lesz veszélyben, de az utolsó előtti szakaszon újabb defekt következett amivel végleg elbukták a harmadik pozíciót és egészen a hatodik helyig estek vissza.

Örülhettünk viszont magyar sikernek az ERC2 kategóriában, itt az fjabb Érdi Tibor, Csökő Zoltán kettős elképesztően magabiztos volt, az összes szakaszon nyerni tudtak, így a kategória győzelem is simán az övék lett.

Mikkelsen győzelemmel tért vissza:

A norvég Andreas Mikkelsen tavaly még a Rali világbajnokság mezőnyének tagja volt mégpedig a Hyundai gyári pilótájaként. Onnan viszont kikerült, így az idei évben tulajdonképpen ez volt az első igazi komoly megmérettetése.

Hogy a tempója abszolút nem kopott meg ezalatt az egy év alatt, azt jól mutatja, hogy végig a kézben tartotta a dolgokat és mondhatni simán nyerte a Rally Hungaryt. A Topp-Cars Team kereste meg, hogy vezesse a Skodájukat, ő pedig nem akárkivel, azzal az Ola Floene-nel az oldalán tért vissza, akivel öt évvel ezelőtt még a WRC-ben nyert futamot.

A korábbi hírek szerint simán lehet, hogy ez egyfajta teszt verseny volt neki a márkával és adott esetben akár a világbajnokságra is visszatérhet velük. Mindenesetre a versenygépre elég gyorsan ráérzett és a végén több mint másfél perccel nyert Munster előtt. Mögöttük a harmadik helyen a spanyol Efrén Llarena zárt, míg a negyedik a korábbi WRC és WRX világbajnok Petter Solberg fia, Oliver Solberg lett.

Utóbbi helyezése azért fontos, mert jelenleg ő a pontversenyben a legfőbb riválisa az élen álló Alexey Lukyanuknak, aki ezúttal elég gyengén szerepelt és csak a 14. helyen zárt. A pontversenyben a korábbi 42 pontos előnye 24-re olvadt, de Munsterrel szemben is csak 30 ponttal vezet, szóval maradtak még izgalmak az utolsó két versenyre, melyeket a Kanári-szigeteken és Belgiumban rendeznek.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás