promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
10+1 érdekesség, amit a Nemzetek Ligája meccsekről tudni érdemes
Borítókép:  Sergei SUPINSKY / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Újabb két fordulón van túl a Nemzetek Ligája-sorozat, nézzük mindezt a számok tükrében.

A labdarúgó Nemzetek Ligája-sorozat második kiírása már négy fordulón van túl. Az eddigieken kívül még kétszer kell játszania a válogatottaknak, mielőtt kiderül, hogy kik jutnak fel egy ligával feljebb vagy éppen kik esnek ki a jelenlegi csoportjukból. A lebonyolítás értelmében az A jelű liga négy csoportgyőztese majd egy négyesdöntőt játszik egymással 2021-ben, míg a többi liga csoportgyőztesei egy osztállyal feljebb léphetnek, a csoportutolsók pedig egy osztállyal lejjebb kerülnek.

Összegyűjtöttünk néhány érdekességet a mérkőzésekről:

0 – ez a kapott gólok száma a magyar válogatottnál az előző két meccs alapján, melyeket Szerbia és Oroszország ellen vívott nemzeti együttesünk. A magyar csapat kapuját Gulácsi Péter és Dibusz Dénes védte.

1 – ennyi gól született az Ukrajna-Spanyolország meccsen és pontosan ennyi győzelme van az ukránoknak a spanyolok ellen. Most 1-0-ra sikerült nyerniük, ami még soha nem fordult elő korábban, döntetlenből is csak egy volt eddig a válogatottjuk 1992-es megalakulása óta.

3 – meccs óta veretlen a magyar válogatott a Bulgária elleni Európa-bajnoki selejtezőt is beleszámítva, szóval ha csak szimplán a számokat nézzük, akkor nyugodtan állíthatjuk, hogy jó szériában vagyunk.

8 – meccse veretlen a skót válogatott, ami az elmúlt 32 esztendőben elért eddigi legjobb teljesítményük, hat győzelem és két döntetlen született ezeken a mérkőzéseken. Skócia a Nemzetek Ligájában jelenleg magabiztosan vezeti a B liga 2-es számú csoportját, plusz az Eb-pótselejtezőn is továbbjutottak (Izraelt győzték le) a következő körbe.

10 – mindössze ennyi gólt szerzett eddig Németország az előző Nemzetek Ligája-sorozatot és a mostanit is figyelembe véve. Kevésnek tűnhet, ám ezzel még nem lenne akkora baj, hogy ha ez eredményességgel párosulna, de jelenleg nem ez a helyzet. A 2018-2019-es kiírásban nem tudtak nyerni, jelenleg pedig egy győzelemmel állnak – azt az ukránok ellen szerezték.  

30 – éve nem fordult elő olyan, hogy San Marino válogatottja kapott gól nélkül hozzon le egy találkozót. A világ egyik legkisebb országa nem éppen a sikeres focijáról híres, inkább azzal kerülnek be általában a hírekbe, hogy mekkora verést mértek rájuk, most viszont fordult a kocka. Ezúttal Liechtenstein ellen játszottak egy gólnélküli döntetlent.

32 – gólt rúgott 2020-ban a lengyel Robert Lewandowski. Mindezt 29 meccsen érte el, beleszámítva a válogatottját és a klubcsapatát, a Bayern Münchent.

37 – ennyi gólt szereztek a C jelű ligában, a négy liga közül itt született a legtöbb találat, melyet a benne szereplő 16 csapat hozott össze a két forduló alatt.

54 – ennyi mérkőzést rendeztek összesen a legutóbbi két fordulóban.

87 – a négy játéknap alatt született gólok száma.

1983 – ebben az évben nyert utoljára Dánia Anglia ellen a Wembley stadionban. Most egy 0-1 lett a végeredmény, Christian Eriksen büntetője után. Az A liga 2-es számú csoportjában így most a 2. helyen állnak pont az angolokat megelőzve – igaz mindkét ország 7 ponttal rendelkezik.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás