promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
MotoGP - San Marino: egy új győztes Rossi földjén
Borítókép:  ANDREAS SOLARO / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Gyorsasági-motoros VB mostani hétvégéje különleges volt több okból is. Misanoban járt a MotoGP mezőnye.

Megváltozott látkép:

A Koronavírus miatt nem nagyon lehetett eddig másképp csinálni, üres lelátók előtt kellett megrendezni a sporteseményeket a világban. Az autó és motorsport abból a szempontból az egyik legkevesebbet veszítette ezzel, hogy az alapvető atmoszférát nem a szurkolók adják és a tévén keresztül ezeknek az emberek hiánya nem volt igazán zavaró.

Az élet azonban próbál visszaállni a normális kerékvágásba, ennek pedig az egyik jele, hogy az olyan nagyobb utazó rendezvények, mint a MotoGP vagy éppen a Formula 1, ezen a hétvégén nézőket engedett a lelátókra.

Radio Check:

A motorversenyeken alapvetően nincs rádióösszeköttetés a versenyző és a csapata között. Erre megoldás a még mindig jól működő tábla, melyet a boxutca faláról lógatnak be, viszont időről-időre felmerül, hogy be kellene vezetni a rádiózást. A fogadtatása ennek egyébként nem szokott túl jó lenni, de változtatásokra szükség van időnként.

Erre volt jó lépés a műszerfalon megjelenő üzenetek bevezetése, hiszen így könnyebben tudnak kommunikálni, amikor arra szükség van, ráadásul ott előre meghatározott szövegekről van szó. A bajnokságot szervező Dorna viszont biztonsági okokból új dologgal kísérletezett ezen a hétvégén, melynek tesztalanya a német Stefan Bradl volt még pénteken. A versenyirányítás a figyelmeztető üzeneteket továbbítaná így a versenyzők felé, ami az ausztriai balesetekre volt egy válaszlépés, egyenlőre viszont még csak tesztről volt szó.

A Rossi mánia:

Már elmúlt 40, mégis mindig meg tud újulni, Valentino Rossi kilenc világbajnoki címmel a háta mögött egy élő legenda. A különleges alkalmakat méltó módon megünnepli, Misano pedig az igazi hazai futama. A doktor Tavulliában született, ami elég közel fekszik ehhez a pályához. Általában minden rendhagyó alkalomra hoz egy különleges sisakfestést és ezúttal sem romlott a humorérzéke. Régi barátja az olasz grafikus, Aldo Drudi, vele hozták össze a mostani dizájnt, amin nincs mit szépíteni, egy hatalmas nagy viagra tabletta szerepelt. Az üzenete ennek gyakorlatilag annyi volt, hogy Rossi még mindig elég energiával rendelkezik.

Futamok:

Lassan megszokottá válik, hogy nem csak három, hanem néha már négy kategória is képviseli magát egy hétvégén. A megszokott géposztályok mellet egy ideje ott van a tisztán elektromos MotoE, mely most is jelen volt, a futamot pedig az olasz Matteo Ferrari nyerte.

A Moto3-ban a VB címért még mindig harcban álló John McPhee nyert, az utolsó három körben állt az élre, míg a tabellát vezető Albert Arenas bukott a végén.

A Moto2-ben egy olasz csata alakult ki az utolsó körökre, mivel a Sky VR46 két versenyzője Luca Marini és Marco Bezzecchi volt nagy harcban, végül előbbi meglépett és győzni tudott.

A királykategóriában valahogy egész hétvégén a Yamaha diktálta a tempót, ez pedig a verseny közben sem volt másképp. Ennek ellenére a Ducati motorosa, Andrea Doviziozo került a tabella élére, mivel az eddigi éllovas Fabio Quartararo kétszer is bukott, míg a csapattárs Franco Morbidelli rajt-cél győzelmet aratott, ebben a kategóriában pedig neki ez az első volt, a Petronas Yamaha tehát továbbra is erősen teljesít.

Mögötte nagy küzdelem folyt a dobogóért, melyet egy szatellit Ducatival Francesco Bagnaia és a Suzukival Joan Mir szereztek meg, Rossi előtt. A pole-ból induló Maverick Vinalesnek nem volt meg a tempója már az elejétől fogva gondjai voltak, végül csak a 7. lett.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás