promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nem lesz bolgár-magyar március 26-án!
Borítókép:  AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Korábban arról volt szó, hogy a Bulgária-Magyarország Európa-bajnoki-pótselejtező zártkapus lesz, most kiderült, Bulgáriában március 29-ig minden tömegrendezvény, kulturális-, szórakoztató- és sportesemény megrendezése tiltva van.

Korábban a Magyar Labdarúgó Szövetség az alábbi tájékoztatást adta a Bulgária-Magyarország Európa-bajnoki-pótselejtező kapcsán:

„A Bolgár Egészségügyi Minisztérium jelenleg érvényben lévő rendelete értelmében zárt kapuk mögött rendezik meg a BulgáriaMagyarország válogatott mérkőzést március 26-án. A bolgár szövetség tájékoztatása szerint a meccset megelőző napon és a meccs napján sem tartják meg a sajtótájékoztatókat, és a mérkőzést követő interjúzóna sem fog működni. A bolgár kollégák tájékoztatása szerint mindössze a közvetítő televízió riporterei léphetnek be a stadionba.”

Mostanra azonban változott a helyzet. Ugyanis a helyi kormány a pénteki nap folyamán vészhelyzetet hirdetett ki az országban. Ennek pedig az a következménye, hogy

„a Bolgár Egészségügyi Minisztérium és a Nemzeti Krízisközpont március 29-ig megtiltotta minden tömegrendezvény, kulturális-, szórakoztató- és sportesemény megrendezését. Ennek értelmében a bolgár-magyar válogatott-mérkőzést sem rendezik meg, így a válogatott keretének hétfőre tervezett kihirdetése is elmarad”

– olvasható a magyar szövetség honlapján.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás