promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A kezdeti sokk után négyet rúgott a Real az Osasunának – videó
Borítókép:  ANDER GILLENEA / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Real Madrid javította hétközi kupavereségét a bajnokságban azzal, hogy az Osasuna otthonában 4-1-es győzelmet aratott. Videó!

A Real Madrid hétközben, a spanyol Király-kupa negyeddöntőjében, hazai pályán kapott ki 4:3-ra a Real Sociedadtól. A kupamérkőzés után, s a vasárnapi Osasuna elleni bajnoki találkozó előtt is azt hangsúlyozta a csapat vezetőedzője, Zinedine Zidane, hogy játékosainak össze kell szedniük magukat, ahogy azt is megemlítette, nem lehet egy szezonban, ötven-hatvan mérkőzést hibátlanul lejátszani.

Azonban a madridi együttes az Osasuna elleni mérkőzés első húsz-huszonöt percében úgy nézett ki, mint az a csapat, amely még nem heverte ki a hétközi pofont. Csak kapusának, Courtoisnak köszönhető, hogy 14 perc után 0-1 állt az eredményjelzőn. Majd az első játékrész második felére agresszívebb és pontosabb lett a Real, hatékonyabbá vált a labdakihozatal, így több kapu előtti lehetőség is adódott. Jött is a fordítás: előbb Isco egyenlített, majd Ramos alakította az állást 2:1-re.

A második játékrészben már kontrollálta a találkozót a Real, az Osasuna egy tíz perces jobb időszaktól eltekintve alárendelt szerepet játszott. A mérkőzést végül a hajrában döntött el Zidane együttese. Két cserejátékos, Lucas Vazquez és Luka Jovic is betalált, ezzel beállítva a 4:1-es végeredményt. Mutatjuk az összefoglalót alább:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás