promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elrajtolt a 2020-as Dakar Rally, már az első szakaszon porig égett az egyik autó
Borítókép:  FRANCK FIFE / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A kétszeres Le Mans-i győztes Romain Dumas autója rövid idő alatt porig égett.

Idén először Szaúd-Arábiában rendezik meg a Dakar Rallyt. A versenyzőknek 12 nap alatt 5 000 kilométer gyorsasági szakaszt, összesen 7 500 kilométeres távot kell megtenniük Dzsiddából rajtolva, a cél a Rijádtól 40 kilométerre lévő Kiddijában lesz.

Az első szakasz legnagyobb vesztese kétségkívül a kétszeres Le Mans-i győztes francia Romain Dumas volt, akinek autója a 65. kilométernél kigyulladt és porig égett. A verseny első szakaszáról készült fotós összeállításunkban többek között erről is láthattok képeket.

[[g]]

Az első szakaszon a Forma 1-es világbajnok Fernando Alonso a 11. helyen végzett. Az első három helyezett listája a következő:

Autósok (71 célba érkező):

  • 1. Vaidotas Zala, Saulius Jurgelenas (litván, Agrorodeo) 3:19:04 óra
  • 2. Stéphane Peterhansel, Paulo Fiuza (francia, portugál, X-Raid) 2:14 perc hátrány
  • 3. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, X-Raid) 2:50 perc hátrány

Motorosok (139 célba érkező):

  • 1. Toby Price (ausztrál, KTM) 3:21:33 óra
  • 2. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 5 másodperc hátrány
  • 3. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 40 másodperc hátrány
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás