promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Védekeznek, mint a '80-as években”  – éles bírálatot kapott Conte
Borítókép:  FIRO SPORTPHOTO / MARCEL ENGELBREC / AUGENKLICK/FIRO SPORTPHOTO / DPA PICTURE-ALLIANCE
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A korábbi francia válogatott, s világbajnok játékos Frank Leboeuf szerint az Inter edzője, Antonio Conte unalmas, '80-as évekre emlékeztető futballt játszat az Interrel.
 

Az utóbbi évek hullámvölgyéhez képest a Inter jelenlegi időszaka abszolút pozitív. Amióta a csapat irányítását átvette Antonio Conte, azóta a milánói együttes egyszer kapott ki nyolc mérkőzés során a bajnokságban. Méghozzá attól a Juventustól, amely jelenleg egy pontos előnnyel vezeti a Serie A-t az Inter előtt.

 

A olasz együttes ráadásul a Bajnokok Ligájában is továbbjutó helyen áll, miután hétközben, hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Borussia Dortmundot. Az 1998-ban világbajnokságot nyerő, már visszavonult francia válogatott játékosnak, Frank Leboeufnek azonban nagyon nem tetszik az, amit lát.

Úgy véli, hogy azzal, hogy Conte Milánóba érkezett, jött vele ugyanaz unalmas futball, mint amilyet a Chelsea-nél alakított ki. (Csak megjegyeznénk, a Chelsea Conte irányításával a 2016/2017-es idényben bajnoki címet nyert.)

„Nem mutatnak semmi mást a védekezésen kívül. Úgy védekeznek, mintha a '80-as években lennének. Az egyetlen, amiben az olasz jók voltak, az a védekezés, s 1-0-ra, 2-0-ra nyerni a mérkőzéseket. Láttam őket a Dortmund ellen, és nem mutattak semmit, kivétel a védekezés, mint a '80-as években. Ez volt a legunalmasabb mérkőzés, amit az elmúlt két-három évben láttam. És még akkor nem finom voltam”

– fogalmazott Leboeuf az ESPN-nek.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás