promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Újra lecsapott Borics Ádám és Habib Nurmagomedov – videók
Borítókép:  Khabib Nurmagomedov ünnepli győzelmét. Forrás: AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Majd egy év után tért vissza a ketrecbe Habib Nurmagomedov, Borics Ádám pedig hozta szokásos formáját.

[[adv]]

Bár Borics Ádám mérkőzése később kezdődött, de kezdjük vele, hiszen nem is olyan régen nekünk is interjút adott.

Borics Ádám a meccs előtt újabb négy mérkőzésre szóló szerződést kötött a Bellatorral, ami a UFC után a második legnagyobb szervezet a vegyes harcművészetek sportágában. A magyar versenyző a kaliforniai Inglewoodban vasárnap hajnalban lépett ketrecbe a GP-sorozat nyitófordulójában. Ellenfele a szervezet korábbi világbajnoka, a 32 éves Pat Curran volt az ellenfél, akit korábban még sosem ütöttek ki a pályafutása során.

Most ez a pillanat is elérkezett, hiszen Borics a második menet hajrájában, a korábban már bemutatott repülő térdrúgással harcképtelenné tette ellenfelét, és ezzel meg is nyerte a mérkőzést.

Az internet népe már el is nevezte „magyar szárnyas huszárnak” Boricsot.

A következő fordulóbeli ellenfele még nem ismeretes, ám a sorozat győztese 1 millió dollárt kap.

242. UFC-gála

A világ egy másik pontján, pontosabban Abu-Dzabiban a UFC szervezett egy gálát, amin egy év után visszatért a ketrecbe az orosz Habib Nurmagomedov. Emlékezetes, hogy utolsó mérkőzése botrányosan ért véget az ír, Connor McGregorral szemben.

Akkor Nurmagomedov összebalhézott mindenkivel: McGregorral, a UFC-vel, a nézőkkel. Sőt, kilépéssel és a Bellatorhoz való igazolással fenyegetőzött. Ám az amerikai szervezet időben észhez kapott, és rengeteg pénzzel maradásra bírta az oroszt. Új szerződést is kötöttek, egyes vélemények szerint, ez a sportág valaha volt legjövedelmezőbb kontraktusa.

Ezek után Habib Nurmagomedov jött, látott és 27-0-ra javította mérlegét. Ellenfele, az amerikai Dustin Poirier volt, aki 25-5-ös mérleggel rendelkezett. Az orosz nem sokat teketóriázott, azonnal nekiesett Poiriernek, fárasztotta, fárasztotta, majd a harmadik menetben egy fojtással be is fejezte a mérkőzést.

[[galeria]]

Ha már a pénznél tartunk: sajtóértesülések szerint Nurmagomedov csak ezzel a győzelemmel – a szponzori pénzek nélkül – 6 millió dollárt keresett.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás