promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nadal a Schwartzman meccs után is villant egyet
Borítókép:  Johannes EISELE / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Erről már sokan lemaradtak, mivel a mérkőzés után produkálta a US Open favoritja.

[[adv]]

A New York-i torna eddigi legnagyobb ütése Rafael Nadal nevéhez fűzödik, aki a Cilic elleni meccsen lehetetlen helyzetből adott vissza egy labdát a horvátnak.

Közben a spanyol már túl van a Diego Schwartzman elleni mérkőzésen, amit sima három szettben nyert meg. Nadalnak szombat hajnalban az olasz Berrettini ellen kell pályára lépnie a döntőbe jutásért. Előttük Medvedev és Dimitrov fogja nyúzni egymást, akik már amúgy is elég fáradtak. Igazából utóbbinak van nagyobb esélye döntőbe jutni.

Hiába Nadal a favorit, Berrettini egy fiatal és jó játékos, szóval a spanyolnak fizikailag és fejben is ott kell lennie a pályán, ha tovább akar jutni.

Azonban most még jöjjön a móka, mivel a US Open közétette a videót Nadal egyik ütéséről, amit a Schwartzman elleni meccs után produkált. A spanyol szánt egy labdát a kommentátorállásba is, ahová olyan messzeségből azért nem könnyű így csont nélkül betalálni. Ő persze megcsinálta.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás