promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Húsz éves Liverpool „Istenének” kokainos gólöröme
Borítókép:  AFP/Paul Ellis
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Kevés szilárdabb ikont találni Robbie Fowlernél Liverpoolban. A lokálpatrióta csatárzseni egy '99-es, Everton ellen szerzett gólja után olyan botrányos mozdulattal ünnepelt, melyet nem lehet elfelejteni. Húsz éves az eset.

Robbie Fowler több mint legenda a Liverpoolnál, már-már társadalmi jelenség. Először is gyerekkorában Everton-drukker volt. Hogy ezek után az Anfield Road nézőserege, és a kapu mögöt őrjöngő Kop visszafogottan az „Isten” becenvévvel illette, azt jelzi, egy-két dolgot letett az asztalra a város vörös felében.

Például rúgott 183 gólt a klub színeiben, nyert egy FA-, egy UEFA- és egy Európai Szuperkupát a Poollal. Ám a drukkerek szemében sokkal több volt ő, mint egy fantasztikus képességű csatár. Liverpoolban született, egy tőről metszett scouser, s előfordult, hogy a pályán is kiállt a szegényebb sorsú városiakért.

Amikor például a liverpooli dokkmunkások 1997-ben már harmadik éve sztrájkoltak. (A dolgozók két év alatt meghatszorozták a kikötői társaság bevételét, munkakörülményeik, fizetésük mégsem javult a várt mértékben.) Fowler az egyik meccsen, gólját követően levette mezét, s egy Calvin Klein-pólót mutatott a közönségnek. CK, vagyis doCKer, üzente meg a világnak, ő a kikötői munkásokkal van.

Ennél már csak egy emlékezetesebb gólöröme van, melyet ha nem is napra pontosan, de húsz éve, 1999 tavaszán mutatott be. Az Everton ellen büntetőhöz jutott a Pool, melyet Fowler végzett el, s ballal a jobb sarokba vágta a labdát. Majd elindult az alapvonal felé, odaérve letérdelt, és képletesen, mintha az egy csík kokain lenne, felszívta a mészcsíkot. Steve McManaman gyorsan elrántotta onnan, de már késő volt.

A másnapi híradó és a lapok szalagcímben számoltak be a skandallumról, melyért a csatárnak utóbb nyilvánosan elnézést kellett kérnie, sőt még akkori edzője, Gérard Houllier is magyarázkodott egy sort a tévében.

Hogy a Kop „Istene” legbelül valóban megbánta-e tettét? Valószínűtlen, az nem az igazi Robbie Fowler lenne.

Az egykori liverpooli fenomén napjainkban az ausztrál első osztályban segít, a Brisbane Roar edzője.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás