promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Harry Kane pályára léphetne a BL-döntőben
Borítókép:  Ian KINGTON / IKIMAGES / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ehhez persze elég sok dolognak kell teljesülnie.

Első például az, hogy a Tottenham-nek túl kellene jutnia az Ajaxon, aki ellen a Real Madrid és a Juventus is elvérzett. Kiegyenlített párharc lesz, annyi biztos, de a többség, akár ha csak kicsivel is, de holland továbbjutást jósol. Azonban azt is tegyük hozzá, hogy ha az angol csapat jó formában van, akkor bárki le tud gyűrni. Ha ez megtörténne, akkor jöhetne a Barcelona vagy Liverpool elleni finálé.

Kane a BL-ben sérült meg a Manchester City elleni első mérkőzésen. Fabian Delph lépett rá a bokájára, és ezután le is kellett cserélni az angol válogatott játékost. Már akkor elmondták, hogy a támadó bal bokájában súlyosan sérültek a szalagok, így valószínűleg vége a szezonjának.

A Daily Mail közben már arról írt, hogy Kanenek már nem kell hordania a bokamerevítőt, és a rehabilitációt is elkezdte. Ha a csapata bejutna a BL-döntőbe, akkor van rá esély, hogy pályára lépjen.

A finálét június 1-jén rendezik meg az Atlétco Madrid stadionjában, vagyis a a Wanda Metropolitanóban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás