promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A magyar Dakar-pilóta belekóstolt a leghíresebb szánhúzó versenybe
Borítókép:  Facebook/Iditarod Expedition
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az Iditarod a Föld legismertebb kutyaszánhúzó versenye, már azt piadesztálra emelik, aki el mer indulni rajta. Az alaszkai futamra a neves magyar Dakar-versenyző, Szalay Balázs is eljutott, s ha már ott volt, egy ideig együtt ment a mezőnnyel.

Az alaszkai Anchorage-ből indul, és Nome városában ér véget a világ leghíresebb kutyaszánhúzó versenye, az Iditarod, itt írtunk róla. A 16 kutya által hajtott szánoknak 1688 kilométert kell megtenniük fogcsikorgató hideg közepette. Az idei verseny ötödik napja tart, 39 alaszkai és 8 nemzetközi hajtó alkotja a mezőnyt, tíz újonc és öt korábbi bajnok.

Szalay Balázs, aki számtalanszor végighajtott autójával a Dakar-ralin, hűvösebb kalandok után nézett. Harmadik alkalommal jár az Iditarodon, kisebb magyar különítménnyel. Ő maga nem indult el a futamon, a csapat körülnézett a helyszínen, kirándultak, s az utolsó napjukon a mezőny nyomába eredtek motoros szánnal. Egy 160 kilométeres szakaszt kellett megtenniük, hogy visszatérjenek a verseny kiindulópontjára, s közben egy ilyen videót is készítettek.

„Reggel havazásban indultunk útnak, és nem volt olyan szép napsütés, mint az előző napokban, de így is kellemesen telt az utunk. Kivéve a vége, amikor az egyik hómobilnak tönkrement az akkumulátora, mert azt onnantól már vontatni kellett. Igaz, ebben van rutinunk, hiszen a sivatagban is jó néhányszor megtréfált már minket a technika ördöge. Összességében jó kis hetünk volt, nagyon sok érdekességet láttunk, néhány szakaszon át végigkövettük »a föld utolsó nagy versenyét«, és számtalan természeti csodával találkozhattunk. Az expedíció tehát elérte a célját”

– írta az Iditarod Expedition oldalán Szalay.

Szalayék számára véget ért az alaszkai kaland, a március 3-án kezdődött Iditarodnak viszont még messze nincs vége, itt lehet követni az alakulását.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás