promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Csányi Sándort az UEFA alelnökévé választották
Borítókép:  Csányi Sándor (jobbra) felküzdötte magát a második legelőbb posztra az UEFA-ban (Fotó: mlsz.hu)
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Megerősítette tisztségeiben az MLSZ elnökét az UEFA-kongresszusa: további négy évre beválasztották az Európai Labdarúgó-szövetség legmagasabb döntéshozatali testületébe, a végrehajtó bizottságba és Csányi Sándor továbbra is képviseli a kontinens érdekeit alelnökként a FIFA-nál, e mellett a magyar elnök lett az UEFA egyik alelnöke is.

Rómában rendezték 55 ország részvételével az UEFA 43. tisztújító közgyűlését, melyen a testület újabb négy esztendőre a szlovén Aleksander Ceferint választotta a szervezet élére. A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökét két szavazás érintette közvetlenül. A kongresszus újraválasztotta dr. Csányi Sándort – aki egyben az OTP-nek is elnöke – a végrehajtó bizottságba, majd egy újabb szavazást követően ismételten ő lett az UEFA által kijelölt FIFA-alelnök is, méghozzá egyhangú voksolással – áll az mlsz.hu tudósításában. E két tisztség együttes betöltése példátlan sportdiplomáciai siker.

Az UEFA vezető döntéshozatali testületébe először 2015-ben szavazták be a magyar elnököt, aki a spanyol Angel Maria Villar távozása után, 2018-ban lett első ízben a FIFA alelnöke. Az UEFA vb-tagságról szóló mai szavazáson Csányi Sándor kapta a legtöbb szavazatot az összes jelölt közül, az 53 érvényes szavazólapból 49-en szerepelt az MLSZ elnökének neve.

A délután folyamán összeült az UEFA új összetételű végrehajtó bizottsága, és az alakuló ülésen Aleksander Ceferin bejelentette, hogy az európai szövetség egyik új alelnöke Csányi Sándor lesz a következő négyéves időszakra. Korábban sosem fordult elő, hogy magyar sportdiplomata egyszerre töltött be két ilyen magas rangú nemzetközi tisztséget, mint a FIFA és az UEFA alelnöki posztja.

„A magyar labdarúgás fejlődését ismerték el azzal az európai sportvezetők, hogy e két tisztségre második alkalommal is megszavaztak, a bizalom egyben azt is jelenti, hogy díjazták az elmúlt évek nemzetközi munkáját. Hazánk kiemelt feladatok előtt áll: ilyen sorozat még soha nem adódott a magyar labdarúgás történetében. Idén májusban Budapesten lesz az év női labdarúgó-eseménye, a BL-döntő, jövőre a valaha volt legnagyobb férfi Európa-bajnokságnak adunk otthont – tizenegy más ország mellett –, 2021-ben pedig a szlovénokkal közösen rendezünk U21-es Eb-t. Elégedettek akkor lehetünk, ha a sportág hátterének fejlődését a klubok, és ezáltal a magyar válogatottak szereplése is visszatükrözi” – mondta el a döntést követően az mlsz.hu-nak Csányi Sándor.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás