promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Halálra üldözte az ellenfeleit” – pazarul futballozott Nagy Ádám
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Az, hogy a hétvégén a Bologna hazai pályán 2-0-ra verte az AS Romát önmagában meglepetés. Az hogy mindennek részese volt Nagy Ádám örömteli.

A mélységi irányító középpályás először kezdett ebben az idényben csapatában, és a lefújást követően rengeteg szakmai elismerést kapott. Mint edzője, Filippo Inzaghi egyebek között elmondta, remekül sikerült a csapat átalakítása azzal, hogy Nagy Ádám először kezdett, Arturo Calabresi pedig bemutatkozott a Serie A-ban.

A Nemzeti Sport által szemlézett 1000cuorirossoblu.it szurkolói portál azt emeli ki, hogy Naggyal szemben sokszor szabálytalankodtak, miközben a legnehezebb helyzetekben is feltalálta magát a pályán.

Érdekesség: a whoscored.com szakportál statisztikája szerint a játékos száz százalékos pontossággal passzolt, összesen 85-öt – ez pedig lenyűgöző adat.

Hetes osztályzata pedig az összesített mezőny negyedik helyére volt elég. S, mint azt a csakfoci.hu utánanézett: a Diretta Goal minden rómainál jobbra (6,5) értékelte Nagy teljesítményét, a Stadio Sport a mezőny egyik kiemelkedő játékosként 7-essel jutalmazta, az Eurosportnál pedig egyenesen kiemelkedőnek titulálták (7,5) azt, amit mutatott. Továbbá az alábbit jegyezték meg:
Halálra üldözte az ellenfeleit, sok hibára kényszerítette őket. Pazar teljesítmény a középpálya varázslótól.
(HZS)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás