promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szerb pólólecke után búcsúztunk az érmes álmoktól
Borítókép:  MNO
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A szerbek mindent megnyertek az elmúlt években, Európa-bajnokságot számtalanszor, címvédőként érkeztek, de Kazanyban a vébén, Rióban az olimpián is elsők lettek.

Európa-bajnokságon odahaza a Margitszigeten 8-7-re legyőztük őket, ez volt az utolsó győzelmünk ellenük komoly tétmeccsen, a döntőben akkor visszavágtak – alaposan. Eb-n egyenes kieséses meccsen utoljára 1997-ben, a döntőben, Kásás Tamás három góljával nyertünk (3-2).

Prlainovic az első szerb emberelőnynél úgy vágta a kapuba a labdát, mintha edzésen lenne Szolnokon, csak ott Nagy Viktornak jórészt van esélye, itt szemernyi sem volt. Filip Filipovic keze a szokásos volt (2-0), ugyanúgy sült, mint a riói csoportmeccsünk alkalmával, amikor másodpercekkel a vége előtt az ő góljával egyenlített ellenünk Szerbia. Odaát a délszláv védekezés is remekül működött, három blokkal nyitott az ellenfél. Bedő kétszer is próbálkozott, de előbb középtávoli lövése a felső lécre vágódott, majd centerből pöttyintett, de Mitrovic simán lehúzta a lövést.

Dusko Pijetlovic akkor harcolt ki emberelőnyt, amikor akart: Jansik, Pohl – sorra úsztak ki róla a bekkjeink. A ferencvárosi Nikola Jaksic pedig játszi könnyedséggel értékesítette az előnyöket. Nem arról volt itt szó, hogy a szerb csapat – melynek kétharmada Magyarországon játszik – tökéletesen ismerte a mieink játékát. Egyszerűen minden játékelemben jobbak voltak. Simán blokkolták a lövéseinket, ami labda a lövőfolyosón keresztül eljutott Braniszlav Mitrovicsig, azt védte az „ősegri” hálóőr. Elöl úgy értékesítették a fórokat, mintha edzőmeccsen lennének. Akcióból is eredményesek tudtak lenni, míg mi se mezőnyből, se fórból nem tudtunk gólt lőni, még lövőhelyzetig is alig jutottunk. Az újonc Nemanja Vico is betett egy fórt, ezzel lett 5-0.

A tizenharmadik lövésünkből megszületett az első gólunk, Erdélyi villámgyors passzal találta meg a falban Bedő Krisztiánt (5-1), de addigra a szerbek már elkezdtek lazázni.

Bedő viszont továbbra is komolyan vette a feladatát, s újra centerből csodás gólt csavart. Viszont hátul nem tudott összeállni a védekezés, egy újabb helyezkedési hibából kaptunk gólt. Pohl Zoltán a harmadik harmad közepére kipontozódott, képtelenek voltunk tartani a szerb centereket. Ahogy a lövőszázalékunk sem volt túl fényes, húsz lövésből kétszer zörgettük meg a hálót. Zalánki javította 21/3-ra, sült a villámgyors balos! Filipovics gyorsan helyretette a mieinket egy ugyanolyan erejű balossal, innentől nem volt visszaút.

Manhercz egy megúszás végén még tompított a fájdalmunkon. Az utolsó támadást elszórakozták szomszédaink, a magyar kapitány időt kért, és Bátori révén még egyet faragtunk a hátrányon, de a vége így is: 8-5 a szerbek javára. Sajnos papírforma eredmény született.

Folytatás az 5-6. helyért menő küzdelmek során.
Ez a meccs az elején eldőlt. A szerbek 5-0 után sem vettek vissza, hanem kreálták a helyzeteket, és mi is bele tudtunk állni a meccsbe. Azonban, ha száz évig játszunk, akkor se tudtuk volna szorossá tenni a meccset, mert a játékvezetők nem engedték, hogy visszajöjjünk. Meg kell tanulnunk, hogy az ilyen időszakokat túl kell élni. Például akkor kaptam sárga lapot, amikor meg sem szólaltam, és a bírók így adták a tudtunkra, hogy még véletlenül se merjünk szólni a kispadról. Jobb csapat a szerb ez teljesen természetes, tízből nyolcszor-kilencszer elvernek bennünket. Sajnálom, hogy nem most jött ki az az egy-kettő. Azt is hozzá kell tenni, hogy a bíróknál is ki kell vívnunk a tiszteletet, de azt csak jó eredményekkel lehet. Azt látni kell, hogy ennek a fiatal csapatnak még nincs egy igazi vezére. Ki fogja termelni magából, például Vámos Marci lehet ilyen, de most még nincs. A klubok felelőssége is, hogy az adott játékosok, hogyan érkeznek a válogatotthoz. Tudok öt nevet mondani, akik az elmúlt egy hónapban többet voltak vízben, mint a teljes klubszezonban. A játékosoknak pedig meg kell érteniük, hogy egyénileg is nagyon komoly munkát kell végezniük, mert az kézzel fogható, hogy az elmúlt években nagyon sok országban nagyon komoly játékosfejlesztést vittek véghez a szakemberek

– mondta a mérkőzés után az M4 Sportnak a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Märcz Tamás.

(Gabay Balázs)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás