promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nikolicsot nem látjuk többet a válogatottban
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A támadó a magyar szövetség (MLSZ) honlapján úgy nyilatkozott, a nemzeti csapatban töltött időszak meghatározó és emlékezetes periódusa pályafutásának, éppen ezért nehezen zárja le ezt a korszakot.

„Minden mérkőzésre büszke vagyok, amelyen pályára léphettem, és hálás vagyok azoknak, akik bíztak bennem, köztük a magyar válogatott fantasztikus szurkolóinak, akik a nehezebb időszakokban is kitartottak a csapat mellett” - nyilatkozta Nikolics.

„Nehéz döntést hoztam meg, de azt gondolom, ez a helyes lépés, mostantól kizárólag a klubkarrieremre kívánok koncentrálni, és igyekszem továbbra is eredményesen és becsülettel képviselni a magyar futballt külföldön” - fogalmazott.

Nikolics a közleményben elmondta, elhatározását először Csányi Sándorral, az MLSZ elnökével közölte, akinek megköszönte, hogy "rendkívül korrekt módon tudomásul vette a döntését.”

„Ezt követően Georges Leekens szövetségi kapitányt is tájékoztattam, aki szintén megértette és elfogadta, hogy így döntöttem" - mondta a csatár.

Nikolics Nemanja döntésének hátteréről megemlítette, a lehető legtöbb időt szeretné az Egyesült Államokban élő családjával tölteni, mert "szeretne jó családapa is lenni".

A 31 éves, szerb születésű támadó még a Videoton labdarúgójaként, gyors honosítási eljárás után 2013-ban mutatkozott be a magyar válogatottban, amelyben 27 mérkőzésen öt gólt szerzett, és szerepelt a 2016-os Európa-bajnokságon is. Utoljára márciusban, a skótok ellen szerepelt a nemzeti csapatban.

Azt nem lehet tudni, hogy a válogatott mostani lejtmenete szerepet játszott-e a döntésében, de ezt ugyebár nem is hoznák nyilvánosságra még akkor sem, ha így lenne. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás