promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Itt vannak a Puskás-díj jelöltjei
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Az Európa-bajnoki ezüstérmes csatár lehet az első francia futballista, aki megkapja az elismerést, bár azért tegyük hozzá, a díj 2009 óta van terítéken. Giroud idén január 1-jén skorpiórúgással talált a Crystal Palace kapujába a Premier League-ben.

A nemzetközi szövetség (FIFA) hétfőn szűkítette tízről háromra a jelöltek listáját, amelyen a venezuelai U17-es női válogatott tagja, Deyna Castellanos is szerepel, aki a Kamerun elleni találkozón középkezdésből volt eredményes. Ő lehet az első női győztes a díj történetében.

A harmadik jelölt, a dél-afrikai Oscarine Masuluke, aki a Baroka FC kapusaként ollózó mozdulattal szerzett gólt az Orlando Pirates ellen.

A szurkolók a FIFA honlapján az ünnepélyes díjátadó napjáig, október 23-ig szavazhatnak. A gálát a London Palladium színházban rendezik. A gólokat ide kattintva lehet megnézni.

A FIFA korábbi elnöke, Joseph Blatter 2009. október 26-án a felcsúti akadémián jelentette be a Puskás-díj létrehozását, a világszervezet attól az esztendőtől kezdve díjazza évről évre a világ legszebb gólját az Aranycsapat néhai kapitányának nevét viselő díjjal.

Jelöltek:

Deyna Castellanos (venezuelai, U17-es venezuelai női válogatott, Kamerun ellen, 2016.10.03.)
Olivier Giroud (francia, Arsenal, a Crystal Palace ellen, 2017.01.01.)
Oscarine Masuluke (dél-afrikai, Baroka FC, az Orlando Pirates ellen, 2016.11.30.)

Az eddigi nyertesek:

2009: Cristiano Ronaldo (portugál)
2010: Hamit Altintop (török)
2011: Neymar (brazil)
2012: Miroslav Stoch (szlovák)
2013: Zlatan Ibrahimovic (svéd)
2014: James Rodriguez (kolumbiai)
2015: Wendell Lira (brazil)
2016: Mohd Faiz Subri (malajziai)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás