promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kassait támadják a Bayern kiesése miatt
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A hibák nagysága azért értékelődik fel ilyenkor, mivel a két gigász közül mindkettő esélyes volt a legvégső győzelemre. Jó meccs volt, paprikás hangulattal, ami valóban felért egy előrehozott döntővel. A másik meccsen az Atlético Madrid jutott tovább a Leicester ellen, de ez a mérkőzés most teljesen háttérbe szorult.

Kassai a meccs alatt büntetőt adott a Bayern-nek, azonban egy piros lapot is. A tizenegyest Robert Lewandowski értékesítette az 53. percben, ami jogosnak volt mondható. A Bayern feltámadhatott volna, de a Real is magára talált és Ronaldo kiegyenlített. Ezek után Sergio Ramos pofozta be borzasztó szerencsétlenül saját kapujába a labdát, innen állt hosszabbításra a meccs.

Azonban a 84. percben jön Arturo Vidal második sárgája. A szakértők szerint Vidalnak egy korábbi szabálytalanság miatt itt már nem kellett volna pályán lennie, viszont a jelentet darabokra is szedték, és látható, hogy a második sárgát érő szituációra teljesen felesleges volt lapot adni. A recept egyszerű: Vidalt akkor kellett volna kiállítani, de most semmiképp sem. Kassai nem akart belenyúlni a meccsbe, de végül mégis csak sikerült. A Bayern 10 emberrel kezdi meg a hosszabbítást.

A magyar stábot már csak ezután vették elő igazán, ugyanis Cristiano Ronaldo a hosszabbításban lőtt góljánál hatalmas lesen állt. Ez a gól leszívta a Bayern maradék erejét, akik eddig végig jól teljesítettek. A mérkőzésen 4-2-re kaptak ki, az összesítés pedig 6-3.

bayreal
 
Visszhang:

Vidal: „Ilyen lopás egyszerűen nem történhet meg a Bajnokok Ligájában! Sokan látták, mi történt, egy kicsit már kételkedem... Tovább akartunk jutni, mindent beleadtunk ebbe a meccsbe, amit végül a rosszul meghozott döntéseivel befolyásolt a játékvezető. Nagyon rosszul ténykedett, kigolyózott minket a BL-ből.”

vidal2
„A csapat bátran játszott és mindent megtett, hogy nyerjen itt. Néhány szituációban szerencsénk volt, és voltak olyan játékvezetői döntések, melyeknél pechesek voltunk. Nem vagyok biztos abban sem, hogy Arturo Vidal megérdemelten kapott második sárga, így piros lapot. Keserű pirulát kell lenyelnünk azzal, hogy kiestünk, úgy, hogy 60-80 percet emberhátrányban futballoztunk. Úgy hiszem, megérdemeltük volna a továbbjutást, ám a lényegen ez semmit sem változtat” – reagált Philipp Lahm aki az idény végén visszavonul.
 
Carlo Ancelotti: „Mindenre felkészültünk, ám a játékvezetőre nem. Ilyen ítéletek a negyeddöntőben nem születhetnek. A bíró teljesítménye rosszabb volt, mint a miénk. Jól játszottunk, büszke vagyok a játékosaimra, önfeláldozóan futballoztunk és nagyon közel jártunk a továbbjutáshoz. A játékvezető hátrányba hozott bennünket. Tudom, hogy ilyen a futball, és ez benne van, de nem ilyen gyakran. Elképesztő. Remélem, a jövőben a videótechnológia fogja segíteni a bírókat, mert ilyen hibák egyszerűen nem történhetnek meg egy Bajnokok Ligája-negyeddöntőn. Rossz bíráskodást láthattunk. Punktum. Vidal első sárga lapja egyértelműen jogos volt, ám a második előtt a labdát érte el. Azért nem hívtam le Vidalt, mert kontrollálni tudtuk a mérkőzést, és ilyenkor nehéz változtatni” – mondta a német Sky-nak az olasz tréner, aki gratulált a Realnak és sok szerencsét kívánt tanítványának, Zinédine Zidane-nak.

„Itt bizony kieshettünk volna. Megszenvedtünk, ilyen jó ellenféllel még nem találkoztunk a Bajnokok Ligájában. Egy valódi topcsapat volt az ellenfelünk, és az első félidőben sok helyzete is volt. Nekünk is, ám hiányzott a higgadt fej a befejezéseknél. Nagyon meleg volt néha a mérkőzés, de valahogy továbbküzdöttük magunkat, és a végén továbbjutásnak örülhetünk. Ha a két mérkőzés összképét nézzük, akkor a továbblépésünk megérdemelt. Nagyon örülök, hogy olyan játékosom van, mint Cristiano Ronaldo, két mérkőzésen öt gólt szerezni hihetetlen teljesítmény. Olyan játékos, aki el tud dönteni mérkőzéseket, valóságos megmentő volt nekünk. Hogy mi a véleményem a játékvezető tevékenységéről? Beszéltem Ancelottival, de nem szokásom értékelni a bírói teljesítményt. Más került szóba, amikor beszélgettünk a mérkőzés végén” – értékelt Zidane.

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern klubvezetője csak annyit jegyzett meg: Kassai nem tudott felnőni a mérkőzés színvonalához. (NSO; Torony)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás